Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Bokányi Péter: "Hódolat Berzsenyi szellemének"

Fénylett, mint az acél, hogyha a tűz foka nő.

Elszabadult a pokol. Fortyogva dobálta salakját.

Aknavetők vad cséphadarója törette a szőlőt s kriptád torka sötét hádeszi ködkapu lett.

Zengve hasadt mentéd, csizmád sarkantyúja szárnyas kanca hasába szorult s elvitte örökre e tájról.

Sírtak a lelkek s jajj! hulltak a csontjaik is.

Csak te ragyogtál és lantod olajága világlott.

Hálából ime most kegyelettel adózik a nemzet.

Szétszórt csontjaidat ünnepi urna viszi.

Zászló leng a toronyban. A tört cserepek mosolyognak.

Holt gazdák unokái kerékpáron gyülekeznek s küllőn, kalpagukon pándika fodra repül.

Gesztenyefáid alatt gyűlt össze a niklai tábor s míg maradék poraidra babérkoszorúk sora hullott, téged idézve, szerény képzeletem szabadult.

Akkor jöttem, a római nap tüze rajtam aranylott s szinte pirulva szorongtam az ünnepi nagy sokaságban, látva a pusztai por, mint lepi csontjaidat.

Turcsi lovad nyergébe ha ültél, messze tekintve s gyertyád fényin is ez lebegett s Rómát sose láttad.

Berki mocsár hídján törted a válladat is.

S itt evez ím koponyád harmadszor a létei vízre.

Gyémánttal faragott fény sodra kiséri az útján.

Hullt csigolyád láncán villog az álomi kéj.

S mely szorította pipád, szép fogsorodon puha füsttel omlik a túli világ, fodrán rajzolva a titkát s kripta-virágaidon tükröz a mennyei út.

Fénye behinti zizegve a kert mogyorós ligetét és onnan a málnabozótra libegve, a rózsalugasnál elszállt méhesedet fürdeti szárnyai közt.

Itt történt, hogy amíg te a szép Amathusz ligetében ábrándos utazással időztél, zsongva a méhraj szürke cilindereden hűs pihenőre talált.

Eszre se vetted, a pusztai zsongás nyári dalában sárga görög templom fala ringott s gombai szőlőd indás ernyei közt tengeri hab zuhogott.

Úgy, ahogy éltél, árnyad e fákra borulva fölöttünk úszik azúr-táj bércei közt s a volt csigapásztor kései sarja sudár nádat emel szabadon.

Tán öregapját látja, amint jó éticsigáid hajtja utánad az ég sima tükrén s nyáluk ezüstje fényjeleket rajzol s nézi a niklai nép.

S látja, amit villámriadással Berzsenyi vágott:- „Nem sokaság!” - de - „Szabad nép tesz csuda dolgokat!” - és ím májusi záporokat hullat a magra az ég.

92