Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Alexa Károly: Magyar Pannónia (7. rész) A szőlőhegy
3 ALEXA KÁROLY Magyar Pannónia (7. rész) A szőlőhegy (BECEHEGYRE ÉS BADACSONYBA, A KÉT SZÁZÉVES ÍRÓBARÁT EMLÉKÉNEK) Nem állom meg, hogy ne egy látványos nemzetkarakterológiai ellentét felvillantásával forduljak a „szőlőhegy” felé. Ám még ezt megelőzően sem látszik feleslegesnek egy rövid megjegyzés: arról, hogy miféle „tematizálásról” is lesz itt most szó. A „szőlőhegy” minden különössége, számos bemutatásra érdemes és elemzésre méltó - és a magyar szívnek oly kedves - karaktervonása ellenére sem valamiféle ku- rióz, valamiféle kivételes tereptárgya a mindennapi életnek és így természetesen az irodalomnak is. Egyike annak a felsorolhatatlan sokaságú térelemnek, amelyek bár részei-részesei a megélt hétköznapoknak, éppen a folyamatos jelen valóságuk, éppen az állandó felkereshetőségük, a találkozás természetessége és folytonos ismétlődése révén emelkednek a lét és a kultúra mitológiai tájaiba. Az emberi jelenléttől vagy az emlékezni tudó ember álmaiban a terek a maguk hasznos vagy látványos elemeinek szövevényéből mitológiai tájjá változnak, amely mindig egyszerre külső és belső térség, látvány és kollektív tudatkép. Ha elfogadjuk Hamvas Béla filozofikus és költői különbségtételét a „hely” és a „tér” között - és ezt bízvást megtehetjük -, amely szerint „a térnek száma, a helynek arca van”, az egyik geometrikus absztrakció, a másik viszont egyedi és megismételhetetlen festmény, nos, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy a hely úgy válik kultikussá, ha tudomásul vesszük térbeli környezetét. Azaz ha azt a bizonyos előttünk álló vagy bennünk felbukkanó „helyet” a létezés részének és részesének (mondom még egyszer) tekintjük. Azaz ha azt mondom, „szőlőhegy”, akkor az így csak egy térképészeti megjelölés, de mert tudom, hogy a spirituális és organikus középpontjában „hajlék” áll (vagy roskad a föld mélye felé), pince és présház, előtérrel, kőasztallal és diófával, és mert a gyepűn meg a hegykapun túl gyalogosan bejárható távolságban - a gabonaföld mögött - ott a falu, azaz tehát a szólő(hegy) mint ideiglenes élettér elgondol- hatatlan az emberi létezés állandónak tartott közösségi tere(i) nélkül, és - továbbá - ha kimondjuk a „szőlőhegy” szót, bort is értünk rajta, meg madarakat, őzet és rókát, meg a megözvegyült Kisfaludy Sándort, aki a badacsonyi-sümegi országúton gyűjtögeti a köveket majdani síremlékére és tizenéves lányok körül mórikálja magát, miután csákányos botjával leballag az Öreghegyről, a Baglyas forrás mellől, és Tompa Mihály verseit, évszakok ritmusát, a nyugodt vagy viharos természet színeit, Eötvös Károly vajákos magyarsággal indázó látványfüzéreit, Nagyváthy Jánost, a régi magyar mezei szorgalom derék átplántálóját, nyomakodó akácot, kiirthatatlan köveket, Kaliforniában tokaji vesszeinek terroárt kereső hazánkfiát, talányos feladványokat, 69
