Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Bakonyi István: Fehérvári beszélgetés Takáts Gyulával
BAKONYI ISTVÁN Fehérvári beszélgetés Takáts Gyulával Az alábbi beszélgetés hét esztendeje készült a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban, ahol Takáts Gyula (valamint a Berzsenyi Társaság és a Somogy folyóirat) volt az intézmény és a Vörösmarty Társaság vendége. A diskurzusra azok után került sor, hogy a korábbi években volt alkalmam találkozni a magyar irodalom egyik doyenjével, akinek arca, neve nemcsak Weöres Sándort vagy Tatay Sándort hívta elő emlékeimből, hanem akiről illett tudni, hogy ő a kaposvári székhelyű Berzsenyi Társaság díszelnöke. S mint a sok vonatkozásban testvér-szervezetnek tekinthető székesfehérvári Vörösmarty Társaság elnöke, volt szerencsém előbb a somogyi székhelyen, utóbb pedig Keszthelyen tenni azért, hogy a két irodalmi-művészeti közösség valóban közel kerüljön egymáshoz. Az meg teljesen természetes, hogy Gyula bácsi az én szememben (is) élő legenda volt már akkor. Olyan legenda, akinek első verseskötetét Radnóti Miklós méltatta Babits Mihály fölkérésére...- Rágondolni is sok, hogy hetven évvel ezelőtt jelent meg első verseskötete. Akkor is, most is nagy szerepet játszott és játszik műveinek világában a szülőföld, a somogyi vidék. Egyik versében „széptájú Somogynak ” szólítja. Mit adott Gyula bácsinak ez a táj annak idején? Én eredetileg nem költőnek, hanem festőnek készültem. Tehát természetes, hogy a szememmel láttam elsősorban azt a megyét, azt a tájat, a szülőföldemet. Nem is Somogynak hívtuk sosem, hanem Somogyországnak. Nagyon szép és kedves tájat ismertem meg benne, hűséges szívvel és lélekkel a gyerekkorban, de úgy, hogy már nem is voltam igazából kisgyerek, körülbelül tizenöt-tizenhét éves koromban, amikor festményeket és rajzokat készítettem róla. Olyanokat, amelyeket Rippl-Rónai rámáztatott be, és azt mondta, hogy ezekre nekem még biztosan szükségem lesz. Ö azt hitte, hogy festő lesz belőlem. Igen, széptájú Somogy... Könnyű volt nekem ezt mondani, aztán versbe írni, mert Tabon születtem, a Csibehegy alatt, és ez a hegy a megye legmagasabb pontja. Innen, a hegyről, ahol öregapámnak földje, illetve egy szép szilváskertje volt, beláthattam Tihanytól kezdve egészen szinte a Zselicségig az egész Somogyországot. A kertünk alatt folyt egy patak, s nekem az azon levő hídon kellett átsétálnom, hogy elérjem a Csibehegyet. Ez a táj attól volt szép és változatos, hogy voltak benne hegyek, erdők, mezők, rétek, messzebbre a balatoni tájjal. Beláttam egészen a Balatonba, így hát nem csoda, hogy Somogyot széptájúnak írtam és festettem meg. Ez a fogalom aztán bekerült az irodalom világába, mindenütt ezt idézik. Pedig hát ugye, ezen már sokkal tovább is vagyok.- Csakugyan... Nem lehet nem észrevenni, hogy tájverseiben, a tájhoz kötődő képeiben mindegyre megjelenik valami mélyebb, a látványnál teljesebb emberi összefüggés. Egyik válogatott kötete szövegében azt olvastam, hogy a költő számára a mögöttes tartalom a legfontosabb. 65