Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Ambrus Lajos: Drangalag

mondja hű barátja és pályatársa Weöres Sándor a Nyugat harmadik nemzedékéből, hogy Takáts sokoldalú, egyenesen leonardói alkat, s akit egy alkalommal nemcsak mint költőt, festőt, írót konferált fel a közönségnek, hanem mint egyenrangú horgászt, szőlőművest, borászt és múzeumigazgatót is. S ezek a szerteágazó, szétfutó foglalkozások úgy rendeződnek a maguk természetességével egymás mellé Weöres felsorolásában is, mint magában az életműben.

Nos hát a polihisztor szerző naplót is kiadott Ót év Drangalagban címmel; - régebbi születésnapjára jelentette meg a pécsi Pannónia könyvek, s az 198lés 84 közt írt naplójegyzeteit tartalmazza - azét az időszakét, amelyben én magam is, az Életünk ifjú szerkesztőjeként, meglátogathattam őt a naplójában rendszeresen szereplő poétikus Bece-hegyen.

E naplóról annyit: a véletlen hozta, hogy Takáts hetvenéves korában (1981-ben) pár darab igen szép, könyvkötőtől származó füzetet kapott - majd legendás pályatársai és barátai, Jékely, Vas István és mások által is megénekelt munkabírásával, szívósságával és szorgalmával nekifogott a szép könyvek teleírásának. Naplót, jegyzetet, írói forgácsot, álomrészletet. Leírást a kedves és sokszor megírt pannon tájakról - elsősorban a Becehegyről. Aztán régi, ködbeveszett alakokról, templomokról, vitorlásokról, mandulafákról, madarakról és szőlőkről. A pusztuló környezetről. A csodás Balatonról. Szüretet, pincenaplót, mustfokokat, olvasásélményeket írt, visszaemlékezést, kínai mesterek rajzait, kortársak és régi költők és festők portréit és napi ügyes-bajos dolgokat. De sosem feledkezve meg Csu Fu nevű alteregójának látogatásairól Drangalagban. (Persze mindkettő ragyogó és időtlen költői fikció, szerepelnek is a sztoikus világértelmezésekkel teli utolsó Takáts Gyula verseskötetekben.)

Ez a Drangalag-kötet hát afféle ráaadásként értelmezhető, írói forgácsként, mégis derűs és tiszta, bizalommal teli olvasmány. Még akkor is, ha nincsenek benne lákacsintgatások, egészen egyenes politikai allúziók. En ugyan, amikor olvastam, néhol bizony kifejezetten hiányoltam is, merthogy a nyolcvanas évek első fele a hazai irodalmi életben izgalmas és érdekes volt; még létezett, persze egészen szabályozottan, irodalmi élet is, sőt a személyes tétek mellett még nagy csatározások is dúltak. Elég, ha a JAK-ügyekre, a szervezet betiltására vagy a régi Mozgó Világ dolgaira gondolok, amely persze inkább az én nemzedékem számára volt fontos, nem az övének, aztán az írószövetségi közgyűlések és a Szolidaritás, majd lengyel szükség- állapot, szóval az egész döglött kádárizmus napi ügyei - viszont mégis, Takáts Gyula a becei-kaposvári obszervatóriumából a napi hírek elemzése nélkül is mindent nagyszerűen, sőt egészen üdítően tisztán látott.

Olyan hát ez a napló, mint valami időtlen, finom utazás a régi, elfelejtett köldökünkbe, a nyolcvanas évekbe (ő ekkor mondjuk hetvenegy éves, én meg harmincegy) a szokásos szereplőkkel, megalkuvásokkal teli reform-ábrándokkal. De ez az ő akkori fiatalossága most is megdöbbentő: merthogy ebből a teremtett Dran- galagból nem születhettek téves szerepek és téves morális ítéletek. Pedig ez a napló nem a nyilvánosság számára készült. És bármennyire műhelydarab vagy emlékezőfüzet is, netán motívumok gyűjteménye, egyben igen törékeny műfaj - szerzője ezt is pontosan tudja. (Nyíltan és kissé szkeptikusan ki is mondja: „a naplószerű jegyzetelés is csak lopja az időmet. - Hogy érdemes-e egyáltalán? - Inkább már csak megszokásból firkálom.”) S ez a józan kétely az, ami már az ökonomikus szerzőt és a jó gazda hangját idézi.

62