Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Ambrus Lajos: Drangalag

A legszívesebben talán épp erről beszélnék: Takáts Gyuláról, a szellemileg is független ’gazdáról’. Klasszikus és időtlen pannon terminológia és szerep ez az övé - s nemcsak szó szerinti „birtokot”, földet, szőlőhegyet, borospincét, vagyis jószágot jelent. Spirituális képességeket is: a becehegyi ki- és rálátást az ő esetében - ahonnét gyönyörű ablak nyílik a Balatonra s ahol a panoráma szinte lépcsőnként más és más tájat mutat, s amely, ahogy mondja, élete egész értelmét adta és adja. Hanem valamiféle metafizikai többletet, költői erényt, szellemet is.

Délnyugat géniuszát, és annak teljes és biztos birtoklását; azt, amiről, durva és leegyszerűsítő túlzásokkal a teljes Ta- káts-életmű szól. Én alig találkoztam olyan szellemi emberrel, akinél ez fontosabb volna (ezt erősítette meg, mikor az Életünk nevében Pete Györggyel és Rózsa Bélával a mandulafák alatt üldögéltünk és iszogattuk friss félszáraz borait) - Platónként nem részt venni a napi harcokban, az irodalom zajos ügyeiben, az irodalmi életben, de rálátva és értelmezve azt, mégis jelen lenni. Arról nem is beszélve, hogy szinte ő az utolsó szó szerinti bala- toni-pannóniai művész szőlősgazda és vincellér: Berzsenyi és Kisfaludy után,

vagy éppen Tatay Sándor után, aki mindent tudott a dunántúli emberekről és tájról, s nemcsak a Balatonról, hanem a dunántúli szellemről, s az idő értelméről is.

Ahogy most fú-visít a szél, a rettenetes, világvégi hangulatokat idéző tél, a he- tyei ház cserepei nem mozdulnak a Berzsenyi-szülőház mellett, olvasom ennek az öreg költőnek a jegyzeteit, aki mindig folyamatos párbeszédet folytatott a legnagyobb magyar antik költővel, „Dani urasággal”. Ha másból nem, hát ebből a Dran- galag-kötetből is tudható, hogy Takáts Gyula évtizedek óta kijárogatott a kaposi Berzsenyi-szoborhoz és örökösen dialogizált vele életről, halálról, művészetről. (Már hallottam annak a hírét, hogy anno egy szombathelyi költő, bizonyos Bárdosi Németh János, minden nap, megyei hivatalnok lévén, a szombathelyi szobor előtt haladt el az útja és egyszer sem felejtett el kalapot emelni az életnagyságú Berzsenyiszobornak, ott, a püspöki palotával szemben).

Viszont Drangalagban ez a monológium erős és szenvedélyes és egyetemes eru- díciójú - arról beszél, amiről Takáts Gyula bátyánk egész irálya, léttapasztalata, filozofikus modora és sztoikus bölcsessége. Arról, hogy minden betegségünk, öregségünk, szellemi nyavalyánk ellenére is érdemes élni. És ezt akár meg is kérdezhetnénk az örök Csu Fu-tól, a felhők közé költözött drangalagi költőtől és mestertől: van-e, lehetséges-e ennél több?

Kunffy Lajos festménye Takáts Gyuláról

63