Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Pete György: Takáts Gyula: Akit sohasem lehetett látni egyedül

PETE GYÖRGY Akit sohasem lehetett látni egyedül NÉHÁNY MONDAT EGY LEENDŐ TAKÁTS GYULA­ESSZÉ ELÉ Ha Petőfi Sándor is megérte volna Takáts Gyula életidejét, teste a Csonka-Ma- gyarország földjében nyugodna. Hátborzongató belegondolni, hogy szembenézni kényszerült volna a régi Ma­gyarország történelmének apokaliptikus végső idejével, még csak nem is remény­kedve újrakezdésben, talán lehetséges, új „ezeréves birodalomban”. Takáts Gyula és nemzedéktársai erre a kínra és reményre születtek/eszméltek. Hittek és bíztak a második világháborúig Magyarország jobb, tisztább és igazabb jö­vőjében, népi felemelkedésében. Csonkahazában a vörös rémtől megszabadult, emelkedő országban. Tudtak hinni a múltban is, a progresszív hagyományokban, Berzsenyiben és Adyban és kicsit az emberiségben, Európában is. A mindinkább ösz- szezavarodó, sötétülő eszmei horizontok ellenére is. Mégis. Ha majd lesz, ha majd megszületik egy valóban tudományos és objektív szinté­zis, abból elénk tárul majd - bonyolult ellentmondásaival - egy korszak, amelynek írói még tudtak, mertek és akartak valamit. Mindenki mást persze, de többnyire fe­lelősen. Akkor még. Igen, a Trianon utáni kor - erős túlzással, karikírozva idilli kornak tűnhetett a há­ború után, még inkább az ötvenes években az oroszok uralma alatt, az oroszok ál­tal újra ránk eresztett vörös rém, a Rákosi-diktatúra alatt. Ha nincs a végső kétség- beesés, ha nincs 1956 októbere, méginkább novembere, akkor talán a megújulás, újjáépülés lehetősége sem jön el 1988 félresikerült kísérlete után 2010-ben. Az 1956 utáni korszakban új nemzedékek vállára került a teher. Egyéne válo­gatja, ki hogyan birkózott vele, meddig jutott? A „régiek” a „nagyok” - már aki nem szorult ki nyugatra -, csak kisebb, bár óriási - részt vállaltak, vállalhattak a munká­ból. Embere válogatja, ki mennyit, miben és hogyan. Az vitathatatlan, hogy példá­juk, erkölcsi helytállásuk és közegteremtő munkájuk nélkül nem születhettek volna új nemzedékek, hitek, remények sem. (Ezt is vizsgálnia kell a tudománynak majd.) Takáts Gyula ehhez a nagy őrző és továbbadó, továbbépítő nemzedékhez tar­tozott. Sőt, egyik jelentékeny költője, munkása mindennek. Hatása, kisugárzása, iro­dalomszervező, távlatos értéktermelő munkája kiterjedt térben és időben. Sokan és sokat írtak róla, méltatták, de igazabb bemutatása, műveinek értő elem­zése és távlatosabb dimenziókba helyezése a szakma előtt álló feladat. A megismerkedés kezdeti - alkalmi - találkozásaink az írószövetségben s ren­dezvényein a hetvenes évek elejére nyúlnak vissza. Érdemibb találkozásaink 1977 utánra, amikor már az Életünk főszerkesztőjeként parolázhattunk, ápolhattuk fur­58

Next

/
Thumbnails
Contents