Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - Szirtes Gábor: "Mozdul a tér, ahol lépkedsz..."
rítóját.” - írja 1995. november 4-i levelében a Csu és Drangalag előkészítésekor. Közösen alkotott könyveinek együtt örültünk, sorsukat, utóéletüket is együtt kísértük figyelemmel. (AMartyn grafikák kíséretében megjelent, Berzsenyi írásokat tartalmazó Az igazipoézis keresését éppúgy, mint a Csu és Drangalagot. Igaz, ez utóbbit az irodalmi kérdésekben kevésbé tájékozottak időnként összetévesztették a német Keresztényszociális Unióval, mint ahogy az akkoriban egy politikus elhíresült elszólásában is megesett...) O pedig megelégedettsége és köszöneté jeléül maga rajzolta piros-fehér-zöld virággal - melyet az 1996-os évszámmal és a BUEK-jókíván- sággal fogott közre -, kedveskedett az új esztendőre. Alperesként is sorstársak voltunk, együtt álltunk a bíróság ítéló'széke előtt Kaposváron, Tüskés Tiborral és az Argus folyóirattal közösen. Hosszú a történet, „az ügy” eredete nagyon messzire nyúlik vissza, 1943. november 8-ára, amikor is a Pécsett élő Martyn Ferenc festőművész megírta első levelét - majd 1980-ig még százkilencven- kettőt - Takáts Gyula tanárnak, majd múzeumigazgatónak Kaposvárra. A dokumentum értékű levelezés - Tüskés Tibor szerkesztésében és jegyzeteivel, az én soro- zatszerkesztésemmel - 1999-ben jelent meg kiadónknál. A megjelenést követő napok egyikén megcsörrent a telefon a Pannónia könyvek szerkesztőségében: egy kaposvári ügyvéd érdeklődött, hogy kijött-e már a könyv, és a leveleket teljes, változatlan szövegükkel tartalmazza-e. Igen - válaszoltam az érdeklődés feletti örömömben, minden gyanú nélkül. Aztán rövidesen jött a meglepetés: a telefonos érdeklődés ugyanis már egy készülőben lévő bírósági per „előszele” volt, amit személyiségi jogai megsértésének indokával indított a levelek egyikében megnevezett kaposvári művész, egy olyan kritikus észrevétel miatt, amit Martyn több mint harminc esztendővel korábban vetett papírra. A per folyamán csak fokozatosan ébredtünk rá, hogy mindez mindenekelőtt nem anyagiakért, nem a könyvek megsemmisítéséért, hanem a - meglehetősen előrehaladott korú - felperes sajátos erkölcsi elégtételéért folyik, azért, hogy a megye- és országszerte ismert, elismert, ünnepelt költő, Takáts Gyula megkövesse őt (bocsánatot kérjen tőle?), amiért hozzájárult a levelek közléséhez. Egyidejűleg gyúlhatott fény az agyakban, egyidejűleg ismerhettük fel az ügy lényegét, egyidejűleg formálódhatott meg bennünk a konszenzusos megoldás lehetősége, együtt gondolkodtunk és (bár egymással nem egyeztethettünk) azonos irányba vit- tük/tereltük a tárgyalt. Nem csoda hát, hogy az érvek párviadalából (köszönhetően a korrekt, józanul mérlegelő bírói magatartásnak is) végül is a józan ész győzedelmeskedett. A levelezéskötet (Martyn Ferenc: Levelek Takáts Gyulának - Pécs, 1999) nem került zárolásra (ahogyan a felperes szerette volna), megegyezéses döntés szüA nevezetes Takáts-féle újévi lap 51