Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér 9.
Valóban mesevilág volt Pazardzsik. Az a része legalábbis, amit bejártunk. Előbb autóval köröztünk, mert még mindig csepergett az eső. így is megcsodálhattuk a fából faragott házakat, a híres óratornyot. Közben hallgattuk a sofőrt a tatárokról, akik ezt a települést alapították és a „kis tatár piac” nevet adták neki. Ezt jelenti Pazardzsik. Leparkoltunk és egy építészeti látványosságoknak hódoló, bámészkodó gyaloglás után betértünk a sofőr által ajánlott legtörökebb kávézóba. Az ifjú emberrel kávéztam. A tolmácsnő és a sofőr másik asztalhoz ültek, illetve álltak, ahol a sofőr nagy térképet terített szét és úgy hajoltak fölé, mint hadjáratot tervező tábornokok. Azokhoz hasonlóan gesztikuláltak, hangoskodtak, veszekedtek. Én a kávémat fújkáltam és kavargattam. Továbbra sem barátkoztam meg a csésze alján tömörülő zaccal, ami keserű volt és recsegett a fogam alatt. Viszont, ha csak a tetején úszó barna levet szürcsöltem, semmit nem élveztem abból az illatból és zamatból, ami a budapesti presszókávéra emlékeztetett volna. Elfojtottam egy szégyenkező mosolyt, mert határozottan azt éreztem, amit még soha: honvágyam volt. Bármiről tárgyaltak, nem jutottak megegyezésre az utazásunkért bizonyára valamilyen megosztott felelősséget viselő személyek. A sofőr gyors és mérgesnek látszó mozdulatokkal összetekerte térképét és egyikünkre sem nézve kiviharzott. Az ajtót bevágta maga után. A benn társalgó néhány ismeretlen csúnyán nézett a dühös ember hűlt helyére. A sofőr után ment ifjú asztaltársam. Téblábolt, mielőtt eldöntötte, helyes-e, ha otthagy? Miután azonban asztalunkhoz vonult villogó szemű női útitársunk, gyorsan eltűnt a fiatalember.- Gémeinkéit! - szakadt fel a tolmácsnőből, amikor hozzám lépett. Miután lecövekelt, azt a cipője sarkán és cipője orrán végzett előre-hátra ingást kezdte, amit a rilai kolostorban már megfigyelhettem. - Aljasság! - ismételte ezúttal magyarul. - Ragaszkodik hozzá ez a tökfilkó, hogy menjünk Dimitrovgrádba! Nem érti meg, hogy tilos, ha egyszer nincs az útitervben. Ráadásul azt is akarja, hogy maga ott előadást tartson. Azt állítja, nem gond, hogy nem tudnak az érkezésünkről. Neki az második otthona, egy szavába kerül, és ezer embert ránt össze egy röpgyűlésre! - Elfulladt a haragtól és plafonra emelt szemekkel mondta: - Legyen áldott apád és anyád lelkének nyugalma! Felpendített a nyilvános szereplés váratlan lehetősége. Láttam, amint állok a kohótüzektől megvilágított, nagy munkacsarnokban egy alkalmilag tákolt dobogón és egyszerű, ám okos szavakkal vázolom a magyar helyzetet az élénken figyelő munkások százainak. Jött persze a józanész. Eltűnt agyamból a komikus látvány. Bizonytalanság, meg aggodalom települt a helyére, ami arcomra is kiülhetett, mert a tolmácsnő rögtön reagált rá.- Mondja neki, hogy nem vállalja! - csillant fel a szeme. -Szófia sem nézné jó szemmel, és nem tudhatjuk, mit szólna hozzá Budapest? Arra is hivatkozhat, hogy nincs felkészülve. Megértettem, hogy a tolmácsnő minden gondját megoldanám, amennyiben az általa ajánlott döntést hoznám. Méltányoltam szempontjait s hajlottam is rá, hogy 47. 11
