Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér 9.

egyetértsek vele. Mégsem adtam azonnali választ, mert felmerült bennem, hogy abban az esetben a sofőrrel kerülnék szembe. Bizonyos, hogy valamilyen értelemben fölénk rendelt helyzetben van a fickó. Bőven van rá módja, hogy éreztesse velünk, ha elkezdünk nem tetszeni neki.

Ráadásul csak az imént vezettem elő cifra szónoklós-éneklős mutatványomat, amivel reméltem, hogy megnyerhetem rokonszenvét.

Azt mondtam a tolmácsnőnek, hogy tetszik a nekem szánt cselekvési javaslata, de még ki kell munkálnom a megvalósíthatósági tervet.

Nem örült a közlésemnek. Hallgatagon gubbasztott az autóban, és kifelé nézett

Arra gondoltam, azért néz kifelé, mert különben hova nézzen? Amikor beszéltünk, •akkor többnyire rám irányult persze a figyelme, legalábbis felém fordította arcát, de némaság idején mi néznivaló lehetett az autó belsejében, beleértve az én személyemet is?

Maradt hát, hogy kifelé nézett.

Vagy talán mégis befelé, önmagába?

Miről gondolkozhat most? Mi jár abban az okos fejében?

Lehet, hogy rólam gondolkozik? Avagy arról, amit holnap főz ebédre?

Nem kell a holnapi ebéddel törődnie, mert két hétig a vendégem lesz. Pontosabban abból a pénzből él, amit rajtam keres. Na, jó, nem én adom a pénzt, de az ürügyet én szolgáltatom. Én vagyok az a baráti országból érkezett vendég, aki mellé odarendelték, hogy tolmácsként tegye, ami rá hárul.

És a többiek is! Velem együtt! Az egész autórakomány az én vendég-voltom ürügyén korzózik az országban. Azonos érdekközösségbe tartozunk hát! És az érdekközösség finom és tiszteletre méltó érzése az a hatalmas erő, amely döntően befolyásolja társadalmi mozgások irányát, és amely a legtöbb házasságban a szerelmet is képes helyettesíteni.

Kicsoda ez a nő? Még a nevét sem tudom. A névjegyét elhánytam valahová.

Nem éreztem alkalmasnak a hangulatot, hogy a neve felől kérdezzem, ellenben az ifjú katonára irányult a figyelmem, aki még mindig jegyzetei között lapozgatott. Kihasználva, hogy a tolmácsnő éppen felém fordult, szám elé tartottam a kezem és fejemmel a katona felé biccentve, fojtott hangon kérdeztem tőle, hogy ő szerinte mit írdogál?- Talán a magáról szóló jelentését - felelte közönyös, száraz hangon.- Miért cselekedné azt? - kérdeztem annak a gyermeknek a gyanakvásával, aki észreveszi, ha félre akarja vezetni a felnőtt világ. Mosoly is ült az arcomra, mert eszembe villant néhány magasra csapó vidámság otthoni disznóvágások idejéből. Az volt a vidámságok forrása, hogy hittem a rablómesét, ami szerint a füstölőbe készített rudakon sorakozó kolbászokból elloptak három szálat. Kisiskolás tudásom friss birtokában újra meg újra kellett számolnom és izgatottan körbekutakod- nom, hogy ráleljek a tolvajra, de főleg a kolbászokra. A felnőttek meg vagy álságosán együtt sopánkodtak velem, vagy féktelenül derültek a gyermeki rászedhető- ségen.- Ez a dolga - rándította meg a vállát a tolmácsnő, majd nyomatékként hozzátette: - Mondtam már magának, hogy ő Geheimbote. Staatssicherheit.- Ha ő az állambiztonság titkos ügynöke, akkor miért nem titokban dolgozik?- Hát ezt már tőle kellene megkérdeznie - felelte a nő és hátat fordított.

Tűnődést mímeltem és kétkedőn csóváltam a fejem.

12