Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Tárnok Zoltán: Az ötödik égtáj (kisregény 1. rész)
3 TÁRNOK ZOLTÁN Az ötödik égtáj KISREGÉNY 1. RÉSZ Pálmai Róbert Kornél, a Zrínyi Nyomda munkában megőszült korrektora kerekeken guruló bevásárlószatyrával kilépett József körúti házuk kapuján. Mint rendesen, most is a Rákóczi téri csarnok felé vette az irányt. Ki tudja, hányadszor tette már meg odavissza ezt az utat, mióta - annyi korábbi helyváltoztató hurcolkodás, lakáscsere után - végre itt, a város szívében, minden bizonnyal utolsó lakhelyén megállapodott. Voltaképpen csak visszakerült ezzel a saját, eredeti közegébe, kölyökkorában, első esz- mélése idején is ezen a környéken lakott a szüleivel, kétutcányival odébb, úgyhogy ismerős volt neki a vidék, ugyancsak otthonosan mozgott ő errefelé. Most, hogy már a napokat számolhatta, olyan közel került hozzá rohamlépteivel nyugdíjba vonulásának ideje, gyanakodni kezdett magára. Nem hitte volna, hogy a hajdan gondtalannak, bol- dogságosnak elképzelt kor ígérete, ha már véglegesen betoppan, ennyire nemszeretem színben tűnik föl előtte, ilyen kevéssé villanyozza fel. Nem várta magától ezt a szikkadt érzést. Azt, hogy a jól kiérdemelt öröm helyett inkább szomorkodni fog. A Zrínyi Nyomdában, mindmostanáig egyetlen munkahelyén, ahol annyi sok évet leszolgált, mozdíthatatlanul biztos, mondhatni, valóságos háromszögelési pontnak számított. A csaknem négy évtized alatt nyakra-főre cserélődtek fölötte az igazgatók és osztályvezetők, de ő mindig a neki fenntartott, kibérelt helyén maradt. Hozzáértő szakmabeli alig-alig töltött be itt magasabb posztot, legfeljebb csak átmenetileg, röpke időre, míg az erre kirendelt, soros pártbajnokot a felsőbbség meg nem találta. Mert ha váratlan fordulat következett be, megbetegedés, esetleg elhalálozás, és megesett az a csoda, hogy megbízotti státusban jobb híján mégiscsak közülük való került a vállalat vagy valamelyik részlege élére, kár volt fellélegeznie az állománynak, hamar helyreállt a pártállami táncrend. Mindazonáltal ő soha nem panaszkodhatott, megbecsültsége a vezetőcserékkel jottányit sem változott. Talán mert állását, munkakörét nem irigyelte senki, talán mert pótolni is csak nehezen tudták volna. Igaz, a felségterülete, az a szűk kis üvegfalú fülke, ahol ráadásul másodmagával a munkáját végezte, nem volt valami fényes, ámde ezt feledtetni tudta az őt mindenütt körülvevő elismertség, baráti tisztelet. Ha valamilyen jeles napon hűségjutalmat osztogattak, elő nem fordulhatott, hogy az ő neve lemaradjon a listáról, s egyszer még, ötvenedik születésnapján - bár ő maga mindegyre szabadkozott, hogy nincsen hozzá érdeme - a kiváló dolgozóknak járó címmel is kitüntették. Eredetileg montírozónak tanult, de már kisinas korában - bár ez nem lett volna dolga - minduntalan észrevételei támadtak a már kész nyomdai oldalak ívbe szerkesztése során. Főként nyelvi vagy helyesírási hibákra hívta fel a figyelmet. Maga sem értette a dolgot, csak úgy ráesett a szeme erre-arra. Először hinni sem akarta, hogy művészeti hírnévre vagy éppen magas hivatali méltóságra vergődött férfiak micsoda 148
