Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Albert Gábor: Legendák nélkül (jegyzetek)
ideggörcsökben szenvedő, megvesztegethetetlen betűrágó, szíve helyén egy logikai Formulával, jezsuita vagy metodista pap természetével megáldva, tele őszinte képmutatással, megvesztegethetetlenséggel, méreggel, gyávasággal, és szikkasztó, mint a keleti szél. Két ilyen főtermék túlságosan sok egy forradalomnak.” * „Az elhalasztott remény a szívet beteggé teszi” - ezt magam is számtalanszor megtapasztaltam. Hasonlóképpen ennek mintegy ellentételét: hogy „a kétségbeesés nem más, mint a remény egy fajtája”. (Carlyle Afranciaforradalomról írt könyvében olvasom ezeket - I. köt. 101.1.) Ha Magyarország sorsa feletti „kétségbeesésemet” próbálom elemezni, a mélyben mindig erre az indokolatlan, de soha ki nem alvó reményre bukkanok. Mikor beteg a szívem, az elhalasztott - vagy elhalasztódott - remény teszi beteggé. * A „forradalom” a fordulat évét követően - ha valaki nem tudná évszámmal is kiírom, tehát 1948 után - mindig pozitív díszítő jelzőket kapott. A francia megelégedett azzal, hogy „nagynak” nevezték (a Nagy Francia Forradalom), az orosznak, jobban mondva a bolsevikieknek ez kevés volt, az övékét már dicsőségesnek kellett neveznünk, amelynek az a különlegessége is kiemelte a többi közül, hogy a Dicsőséges Októberi Forradalmat nem októberben, hanem novemberben ünnepeltük. Ezek a dicsőséges és nagy társadalmi mozgalmak rettentő borzalmakkal rémítették el a világot. Hallgassunk meg néhány véleményt Thomas Carlyle olykor patetikus előadásában {Afrancia forradalom története). „Sivár, mélyen elszomorító a forradalom minden formájában: de milyen végtelenül inkább az, midőn katonai felkelés alakjában jelenik meg.” Minden tömegfelkelés tulajdonképpen őrültség, és eszeveszetten működik, a forróból a hidegbe csapva át, miután a szilaj düh oly összefüggés nélkül szokott váltakozni a páni rémülettel... Magára a katonára nézve a fölkelés rettenetes, s a legtöbbször talán szánalomra méltó; mindamellett annyira veszélyes, hogy csak gyűlölni lehet, szánni nem. Csodálatos osztálya a halandóknak ezek a szegény bérelt gyilkosok! Olyan őszinteséggel, amely meglepőnek látszhatik ez időben a moralisták előtt, megesküdtek, hogy gépek lesznek; s mindamellett részben mégis emberek. Eszélyes, hatalomban lévő egyén soha ne emlékeztesse őket ez utóbbi tényre; hanem inkább vigyázzon rá, hogy a kényszerítés, s mindenekfölött az igazságtalanság állapodjék meg határozottan az ellenható vonal ezen oldalán!” (ILI 19-120.) * 140
