Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11-12. szám - Albert Gábor: Legendák nélkül (jegyzetek)

semmit sem tudok”, azon határozatra vezetett, hogy tanulni fogok valamit. - Valamit, ami kenyeret ád.

Ezen elhatározással mentem másnap a városba figyelvén és szemlélvén, mit bírnék itt tanulni, ami eltartana?”

Huszonkét éves fejjel beállt inasnak egy porosz szabóhoz és nyolc hét ingyen inaskodás után annyi bért kapott, amelyből el tudta tartani magát. Példáján okulva néhány barátja úgyszintén kitanulta a szabómesterséget. Hogy aztán kemény munkával összegyűjtsön annyi pénzt, amiből Londonban végre megvalósíthatta soha fel nem adott vágyálmát a mérnöki oklevél megszerzését.

„Soha sem volt sok barátom - írja később -, nem tudtam az embereknek hízelegni, hibáikat magasztalni és így nem tudtam sok barátot, sok jóakaratú ismerőst szerezni, noha átláttam, hogy ez volna az út - rendkívüli talentum nélkül - az életben magasra emelkedni. Hanem az embernek születni kell erre is, vagy legalább neveltetni. De Debrecen és főiskolája tudvalevőleg éppen nem az a hely, hol a társadalmi simaságot és a másoknak kétszínüleg hízelegni tudást tanítanák, amiért a sok tudomány mellett feltűnőleg kevés előkelő ember is kerül ki azokból, kik ott tanultak.”

A hízelegni tudás helyett mit hozott Debrecenből Veress Sándor? Csupán a „nem tud semmit” érzését ? Ezt is, de még valamit, ami mégiscsak megtartotta. Ez a valami pedig nem volt más, mint annak a hite, hogy sosem szabad kétségbe esni. Mert Debrecenben, a tizenhat év alatt tanulni megtanították, és beleoltották annak igényét és hitét, hogy a legfontosabb maga a munka, a tanulás. A Debrecenben kapott talentumokat - nem a tudást, hanem a lelki erőt - váltotta be Londonban, s lett Bukarestben keresett mérnök. Nevéhez fűződik az első román vasút megtervezése. A génjeiben felhalmozott értékek tovább kamatozódtak történész fiában, s unokájában Veress Sándor zeneszerzőben, aki a Bartók utáni magyar zeneszerző nemzedék egyik legjelentősebb képviselője.

Morley Robespierre-)ébcn jóval több konkrétum van, mint a Macaulay tanulmányban. Sivár és önző szellemnek ábrázolja a diktátort, akiben a vágy sokkal erősebb, mint a tehetség. Közben a királynőt, Marie Antoinette-et is jellemzi, s keményen elmarasztalja. Meglepő objektivitással, mondhatnám megértéssel ír a népről, a népmozgalmakról. Nincs benne semmi konzervatív elfogultság, előítélet.

Arthut Youngot idézi, aki a forradalom idején járt Franciaországban, és nemcsak Párizst látta, hanem vidéken is megfordult. Szerinte „a párisi felvilágosult tömeg csinálta az egészet”. Mármint a forradalmat. Fr. Fürét is erre a következtetésre jutott a 20. század végén. A francia forradalom nem a francia népé, csupán a párizsiaké volt, mégpedig a maroknyi jakobinus által felizgatott párizsi „proletároké”. Ahogy Orosz136