Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Albert Gábor: Legendák nélkül (jegyzetek)
ALBERT GÁBOR Legendák nélkül Szekularizált világban élünk, nincs értelme a legfontosabb igazságokat, erkölcsi parancsokat deduktive a Bibliából, Isten parancsából levezetni. Ennek nincs meggyőző ereje. A fordított út hatásosabb. Az erkölcs az élet parancsa. Egyedül az tart meg. Erkölcs a kereszténység előtt is volt. Aki az erkölcsi parancsok szerint él, egy idő után rájön, hogy az Isten parancsát teljesíti. A keresztény tanítás igazságára, megtartó erejére induktive jön rá, annak igazsága a felfedezett evidencia. Az Istenhit így válhat boldog ráismeréssé. Az erkölcsös ember így lesz öntudatlanul istenhívő. Feltűnő, hogy milyen gyakran, szinte kizárólag a haragvó Istent idézik. Az ószövetség Istenét. Igaz ugyan, hogy az ószövetség művészi ereje felette áll az újszövetségnek, de mi sokkal inkább az újszövetség népe vagyunk. Nem beszélve arról, hogy az ószövetség etikája még csak nem is nemzeti, legfeljebb törzsi etika. Egy felettébb zárt törzsi közösség normarendszere. (A cenzúrázott Fekete kolostor,) Két napja kaptam egy vaskos könyvet - tanulmányainak és cikkeinek gyűjteményes kötetét - Bágyoni Szabó Istvántól. A tanulmány, úgy látom, nem szalonképes szó, elvesztette irodalmi honpolgárságát, s ha valaki teheti - visszagondolva én magam is így tettem -, tanulmány helyett, talán a felelősség elhárítás hátsó gondolatával, inkább esszét ír. Tehát az esszék között sok igen érdekes adatot olvastam Kuncz Aladár munkásságáról. Szabó István disszertációját ugyanis Kuncz Aladárról írta, s Jancsó Elemér tanácsára megkereste Dadi (Kuncz Aladár beceneve) Budapesten élő bátyját Dédit, azaz Kuncz Ödönt. A szakdolgozatát készítő ifjú ember nagy szerencsénkre bőségesen idéz Kuncz Ödön máig kiadatlan feljegyzéseiből. Mielőtt egy rövid részletet átmentenék magamnak ezekből a feljegyzésekből, hadd említsem meg, hogy csak most, Bágyoni Szabó István kötetét olvasva tudtam meg, hogy mindeddig megcsonkított Fekete kolostort olvastam, propagáltam, adtam kölcsön, ajándékoztam másoknak. Az 1931-es, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent regény zárómondatát ugyanis a későbbi kiadásokban (a Bóka-féle budapesti 196l-es, ajancsó-féle bukaresti 1965-ös, és az ezeket követő kiadásokban) megcsonkították, helyesebben cenzúrázták. Az eredeti kiadás ugyanis ezzel a két, Trianonra utaló mondattal fejeződik be: Arcunkon csak mostfolytak le a szomorú viszontlátás könnyei. Csak most éreztük, hogy afogságból hazaérkeztünk: egyikfájdalomból a másik, sokkal nagyobbfájdalomba. 133
