Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 13.)
a strandra. Ha nem engedett volna, esetleg az úri háznéppel kerül szembe, de lehet, hogy inkább csak nekem akart kedvezni, a drága. Én pedig elfogadtam a kedvezést. Az otthoni, ház körüli tennivalóm pedig valaki másra maradt. Vagy elvégezetlenül maradt. Bárki jegyet válthatott és bejöhetett a strandra. Ámde, amint jeleztem, egy virtigli parasztgyereknek nem strandolásra szolgált a nyár. Drága is volt az egész napra szóló jegy. És ha olykor mégis bejött valaki, nem közénk való, hamar lelepleződött és elszigetelődött. Kamasz és pimasz tekintetünk előtt végeérhetetlen viccelődésre adott alkalmat a száraz állapotában zászlóként lobogó, vizesen meg szorosan tapadó gatya. Mi, törzsbeliek az akkoriban divatba jött feszes „fecske” elnevezésű úszónadrágban feszítettünk. A mi testünk egyenletesen barna volt, eltérően a betévedtektől, akiknek a nyakán és karján éles határként mutatkozott, hogy meddig és miképpen fedi őket a napfény elől a ruházat. Ez a tarkaság akkor is rontott a mezítelen testek látványán, ha elismerő összekacsintást érdemeltek az itt-ott dagadó, nyers izmok. A szorosan záró úri kompánia láthatatlan határai nagyon is láthatók lettek, ha valakinek meg akartuk mutatni. 68. Kigyalogoltam a vízből, rendbe szedtem a ruházatomat, és engedve a tolmácsnő unszolásának, bementem vele az erdőbe.- Cicadas! Butterfly! Muberry tree! - lelkendezett a kabócákat hallgatva, a pillangókat csodálva s egy eperfa gyümölcsét ízlelve. A nagyon gazdag termésű fáról ismeretlen eperfajta hullott a gazzal benőtt, homokos talajra. A vöröslő, széttaposott gyümölcstől olyannak tetszett a fa alja, mintha gyilkosság helyszíne lenne. A gallyak végein vércseppekként virítottak az eperszemek. Nadragulya után is kutatott, amit olykor farkascseresznyének mondott, de nem talált. Tenyerére emelve mutatott ellenben valamit, ami barackmaghoz hasonlított. Ünnepélyes, szavaló stílusban azt mondta róla:- The tree in posse lies in the seed. A jövendő fa benne rejlik a magban. Az lesz belőle, ni! - nézett fel a legmagasabb fára. Pára úszott az erdő felett. Egy átsuhanó szellő olyan zamatos volt, mint valami nyalánkság. A lemenéshez készülődő nap csillámló fénye messze bevilágított a tengeren túli látóhatár mélyére. Mindez a gyönyörűség már-már arra indított, hogy merészet, szépet mondjak a tolmácsnőnek, de olyan beszélőkedve támadt, hogy nem juthattam szóhoz. Annál is inkább elakadt a hangom, mert a tábornok dicséretét kezdte zengeni. Igen ravasz módon úgy dicsérte azonban, hogy az ékes szavak fénye őrá szállott vissza. Méltatta a katonának azt a kiválóságát, hogy észrevette őbenne, a tolmácsnőben a lelki finomságot, a műveltséget s a fel-felröppenő képzelőerőt, ami az értelem igazi bája. Vonzó 127
