Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 13.)
előttünk nagymamám, szokatlanul elpirosodva figyelmembe ajánlotta, hogy utazzak be majd reggel Hajdúszoboszlóra kenyérért, mert énnekem nincsen otthon fejadagom. Püspökladányban pedig feketén sem lehet kapni. Zsebkendőt nyomott nagyapám a szeméhez és kiment. Ügy szokta zsírozni nagymamám a kenyeret, hogy rákente a zsírt, azután lekaparta róla a kés fokával, de azért megragadt annyi a pórusokban, amennyitől felséges lett az a kenyér! S amiből mindig volt annyi, amennyi kellett. Megtudtam, hogy most a boltban veszik. Egy kiló liszt sincsen otthon. Nem teljesíthették a tervben előírt mennyiség beadását, mert jég volt, meg aszály és nem termett elég s a hiányzó gabonát a feketepiacon szerezték be, hogy eleget tudjanak tenni a beszolgáltatási kötelezettségnek. Azért látogattam haza, mert be akartam jelenteni, hogy megnősülök, de sehogyan sem illett ez a hírem a hirtelen elém tárult helyzet hangulatához. Nem is szóltam róla. Egyebekről sem sokat beszéltünk. Minden téma tövéből panasz fakadt. Hamar búcsút mondtam, mert katonáéknál komolyan kell venni az eltávozás lejártát. Órányit sem töltöttem otthon s mentem az éjszakában vissza, az állomás felé. Ha azt a kérdést szegezik nekem, akkor, valakik, miképpen viszonyulok a szocialista eszmétől áthatott magyar valósághoz, azt a választ kapták volna, hogy szűnőben a feltétlen odaadásom. Még bennem él és benne élek, de mindinkább úgy, mint egy megromlott házasságban. Megkezdődött a kihátrálásom. Egész testemben reszketve rohantam az állomás felé, mintha menekülni próbáltam volna a gondolat és az érzés elől. Most, hogy a Fekete-tenger partján újra támadt az emlék, most is menekülni szerettem volna, de az kiűzhetetlenül bennem izzott, bennem rajzott. Amiként fölöttem rajzottak valamiféle bogarak olyan óriási tömegben, hogy füst- felhőnek látszott vonulásuk, amely bizonyára aktuális nászrepülésük volt. Bögöly döngését is hallottam, egy másfajta bogarat meg szétmázoltam a képemen. Könnyeket is érintettem ujjam bögyével. Ismét belém nyilallott a milliószor ismétlődő kérdés, hogy mért nem segítettem kenyérgondokkal küzdő nagyszüleimen? Talán lehetséges lett volna. Huszonegy éves katonatisztként kétszer akkora volt a havi fizetésem, mint egy átlagos szakmunkásé. Ezt onnan tudom, hogy pártgyűléseken s minden egyéb adandó alkalommal mondták is, mennyire kiemelten törődik velünk, új értelmiségiekkel a Párt, és ezért mennyire hálásak lehetünk, stb. Nekem azonban hó végén már adósságaim voltak. Nem züllött életmód volt ennek a forrása, hanem éppen bizonyos puritánság, amely nem tekintette értéknek a pénzt. Nem nagyúriságból szórtam, hanem nemtörődömségből. Mondják, hogy amilyen kevesen tudnak sok pénzt keresni, olyan kevesen tudják jól használni. Ámde nálam nem egyszerűen erről volt szó. Nem voltak távlati céljaim a pénzzel kapcsolatban. Még kevésbé a pénzszerzéssel összefüggésben. Egyikhez sem volt érzékem. 123
