Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 13.)
Azon kívül népmeséi, meg ideológiai sugallata is volt annak, hogy ne tartsunk sokat a pénzről. Főképpen a népi kollégiumban szervült idegeinkbe efféle szamárság. Egész nemzedékemre jellemző volt ez a gondolkodás. Kihagytuk a tanrendünkből, hogy aki megveti a pénzt, trónjától foszt meg egy királyt! Elkerülte a figyelmünket, hogy mennyire elbűvölően tud a pénz békéltetni és érdekeket egyeztetni. Csak rosszakat mondtunk a pénzről, holott az még arra is alkalmas, hogy megtartson a tisztesség útján. Csak a szegénység tisztességének volt előttünk rangja. Későbben a többségünk kinőtte ezt, de huszonegy évesen én még ennek a jegyében éltem. Akkor még nem tudtam, hogy a gazdagság nem bűn és a szegénység nem érdem. Akkor még nem tudtam, amit későbben másokról szerzett megfigyelésem igazolt, hogy tudniillik a vagyon csak közepes emberekre veszélyes, mert erkölcsi süllyedést idéz elő náluk, míg jellemes emberek számára hatalmas mozgatóerő lehet. Megtehettem volna, hogy ott helyben kiteszek nagyapámék asztalára iksz összeget, csakhogy nem volt nálam több pénz, mit amennyiért az ajándék pálinkát vettem. Visszamenvén Pestre, postára adhattam volna másik iksz összeget, csakhogy nősülés előtt állva, mégiscsak fognom kellett a fillért, ha nem akartam felelőtlenül a házasságba menni. A későbbiekben sem vállalhattam volna magamra püspökladányi rokonságom egy részének az eltartását, vagy akár folyamatos támogatását, mert akkor mi lesz a saját családommal ? Leendő feleségem a régi Óbudán, a Kiskorona utcában, igen lepusztult proletár környezetben lakott a szüleivel, s nagyon a saját fizetésemre támaszkodva kellett elképzelni és elrendezni házaséletünket. Sokszor készítettem én kasszát akkoriban és megannyiszor arra az eredményre jutottam, hogy nem történhettek másként a dolgok, mint ahogy történtek. Miután az állomásra siettem nagyapáméktól, három éjszakai vonatot hagytam elmenni, Pestre. Egyikre felszálltam, de rögtön le is léptem, már a legalsó lépcsőről. Ücsörögtem, ácsorogtam és elkortyolgattam közben a pálinkát. Nem tudtam eldönteni, mitévő legyek? El is nyomott a pálinka. Világos reggel volt, amikor felébredtem a hideg váróteremben. Gondolattalan, üres fejjel indultam hazafelé, de a piactérre kanyarodtam, s ott fedeztem fel Balázs bácsit a halaival és hólében tocsogó, mezítelen lábaival. Visszamentem az állomásra, onnan Pestre, onnan idáig, a Fekete-tenger partjáig, anélkül, hogy kicsit is közelebb kerültem volna az élet értelmének, illetve értelmetlenségének okaihoz. Reccsent valami a fák között és rögtön a tolmácsnő szavai ugrottak be, melyek szerint farkasok vannak az erdőben. Ez, amelyik a gallyat recsegteti a közelben, nyilván a döglött halat lesi, de útjában vagyok én, a külföldi vendég, akinek ráadásul még nincs a kezében a szultán helyettese által aláírt Bujuruldu, vagyis személyi dokumentum. Tehát szabad préda vagyok. 124
