Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 13.)
évemmel, meg a huszonhárom bordámmal. Ez a fürdőgatyás csapat volt hivatva megteremteni és növelni a püspökladányi úszósport dicsőségét. A község úri gyerekei, meg én. Guggoló állapotomból a fenekemre huppantam és meredten bámultam egy nagyon távoli hajó füstlobogóját. Annak a módján várakoztam, aki leesett valami magaslatról és nem mer moccanni, mert sejti ugyan, hogy eltört a bokája, de még nem akar tudomást venni róla.- Szép gyerekek - nyújtotta vissza a képet a tolmácsnő. - Izmosak.- Tudja, mi az, hogy kacsázni? - kérdeztem tőle. Azt felelte, nem. ígértem, hogy megmutatom. Felálltam, távolabb lépkedtem, kerestem egy lapos kavicsot, és a vízre dobtam. Akkor jött volna létre a kacsázás, ha többször egymásután megpattan a kavics a vízen. Csakhogy elmerült az első hullámsírban. Mérges lettem és még két követ a vízbe hajítottam, de azok is rögtön alámerültek. Nekivadultan dobáltam, amíg megrándult a vállam és felszisszentem.- Lazítson - szólt a tolmácsnő, anélkül, hogy a szemét kinyitotta volna. Biztos voltam benne, hogy lehunyt szemmel is látja, mi történik velem. Kényeskedőn édeskés volt a hangja, és hozzá parányi, diszkrét vonaglást mellékelt. Olyat, amilyet kiművelt és emancipált kancák éppen úgy tudnak mixelni és elővarázsolni, mint a primitív törzsek asszonyai, ha tetszeni akarnak, és tetszésüket jelzik. Máskor figyelmet keltett volna bennem, de most inkább haragra ingerelt a mutatvány. Hátat fordítottam és behúzott nyakkal, nagyokat lépve iparkodtam el a helyszínről. Aztán loholásba kezdtem. Végül úgy igazítottam a könyökömet, ahogyan a leventében tanították a futás közbeni helyes tartást, és nekiiramodtam. 66. Hamar kifulladtam. Gyerekkorom óta tudott volt, hogy nem elég erős a tüdőm. Markos, meg szívós voltam amúgy, jól bírtam a fizikai munkát. Legfeljebb pihentem egyet, ha nagyon elfáradtam. Olyankor persze jött a megjegyzés, hogy ne álldogálj, mert hozzád köti Lackó a lovát. Ez játékos, vagy inkább szokványos figyelmeztetés volt és általában a lustálkodókra célzott. Rólam elismerték a családban, hogy szorgalmas munkás vagyok. Amikor azonban elsődleges fontosságúvá lett, hogy ki bírja tovább szusszal, mert időre mérték a teljesítményt sportban, játékban, akkor mindig a középmezőnybe szorultam. Noha éppen abbahagytam a futást, olyanféle tartásba roggyantam, akárha ismét startkövön állnék. Egyik lábamat hátravetettem, a rugaszkodó lábamat magam alá gyűrtem, térdemre nehézkedtem, aztán behunyt szemmel ziháltam. Rengeteg színes 119
