Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - Lőrincz Sándor: A "hasznos szép" költője

- Lőrincz Sanyi, elloptátok a Bacchus könyvemet! Azonnal hozzátok vissza!

A döbbenettől alig jön szó a számra: dehogy loptuk el! Miért kellene az nekünk, hiszen a hasonmás kiadás már a polcunkon van. Tanácsolom:- Gyula bácsi, nézze meg a hálószobában, biztosan visszavitte már; ugye emlékszik, onnan hozta ki egy nejlonzacskóba csomagolva.- Ott ugyan nincs, ti loptátok el, azonnal gyertek ide és adjátok vissza, mert különben felhívom az elnököt!

Már indulok is vissza, és közben eszembe jut: egyszer már ellopták a kézírásosrajzos könyvet. Hónapok múlva viszont - legalábbis Gyula bácsi azt állította - valaki visszacsempészte hozzá féltett kincsét.

Belépek hozzá, s megállók a dolgozószoba ajtajában. Költőnk az íróasztalánál ül, serényen telefonál. Amikor észrevesz, leteszi a kagylót.- Gyula bácsi, nézzen csak oda a kisasztalra! - csattanok fel a küszöb előtt időzve.

Már ugrik is fel, hogy mellére ölelje elveszettnek vélt kincsét.- Csak tudnám, hogy került ide - értetlenkedik.- Én be sem léptem a szobába - jegyzem meg, majd elköszönök.

Jólesett volna egy bocsánat...

A filmet ünnepélyesen átadtuk, és a kapcsolat tovább élt. Egy év múlva az MTI- nek írtam róla egy színest, és a 97. születésnapon a Városháza dísztermében köszönthettem a megye nevében. Ákos fiam zongorázott.- Te, idefigyelj, szépen játszik ez a kölök, és jó volt, amit mondtál, küldd el nekem, légy szíves, levélben - mondta belém karolva.

Néhányszor még találkoztunk a Németh István fasor öreg hársai alatt, de a legújabb hírek már arról szóltak: lassan hazahívja a Teremtő. Elmúlás elleni küzdelme ugyan 2008 novemberében véget ért, de szellemi hagyatéka szüntelen munkál bennem. Javasoltam, vegye fel nevét a Megyei és Városi Könyvtár, ahol gyakran megfordult, és életművét az Orökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címre jelöltem. A névfelvétel bizonytalan, a kitüntető cím viszont a Takáts-emlékházat ékesíti. Itt van a legjobb helyen.

*

(Utószó az interjúhoz)

Néhány hete újra megelevenedett az alakja. Kováts Zsolt, Kaposvár ismert vállalkozója hívott: nézzem meg a kaposi „Vajdahunyadot”, váltsunk szót terveiről. Az Ivánfa-hegy igézőén szép pontján áll a kúria, amelyben dr. Takáts Emil, Gyula bácsi öccse lakott családjával. Az enyészettel dacoló, hajdan impozáns épületet dr. Takáts Emil leánya bocsátotta áruba tíz éve, mondván, túl nagy ez neki. Ahogy felfelé kapaszkodunk a meredek partoldalon, hogy szemügyre vegyük a présházat, a sokat látott szőlőtőkéket, ma is termő gyümölcsfákat, szinte látjuk a költőt, miközben sétabotjára támaszkodva, mosollyal bajusza alatt, a termésről faggatózik.

Gyakran járt ide, hiszen mindig szeretettel fogadták. 1981. december 1-i naplójegyzetében írta: „Kint voltam öcsémnél az Ivánfa-hegyben. Öcsémnél? Igen, pedig szegény november 5-én váratlanul meghalt. Szép szüret után halt meg. A pincéje gyönyörű rendben van. Nem búcsúzhattam el tóle. Kis üveglopájával ittam a borát. Ezt a lopót tőlem kapta, ezzel hozott poharamba mindig kóstolót. Az őszája érintette utoljára. így búcsúztam Emil

9