Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11-12. szám - Balogh Robert: "Kiskörút, nagykörút..." (elbeszélés)
bogaras, mandulaszemű fiú, akinek szép hosszúkás ujjain a körmök, mint ékkövek ragyognak? Nikotinsárgák! És remegnek... Csak az izzó kín maradt meg, vérig kaparni fognak... Te utolsó, aljas féreg! Még mindig képes vagy ennek a skizofrén állatnak a képzelgéseit másolni! Istenem! Mivé lettél? Én meg?! Majdnem hagytam magam megbaszni egy pádon! Még mindig elsütöd a lányoknak a poénjaid? Coito ergo sum! A stimmungok, megint ezek a rohadt stimmungok! Ha öt perccel később ér ide ez a kis villogó szemű, féltékeny kurva, akkor ugyanott tartok, mint tizenhárom évvel ezelőtt! Neki még megvan az ajakgödröcskéje! Vörösesszőke fürtjei a púdertől pasztellesek... Teste, mint egy vágyakozás, úgy jött hozzád! És te szegény lélek, nem érinthetted meg azt az egyetlen parányi pontocskát a cukros, rózsaszín testecskén, hogy a vágy egész hadserege, fegyveres előőrsei egy nagy mohóságnak ne vágódjanak beléd. Baszd meg! Megint mehetek a pszichiáteremhez! Egy kibaszott picsa vagyok! Egy baszatlan kibaszott picsa! Édes istenem! Hát mi vagyok én? Ezért tanultam pszichológiát az egyetemen, hogy ne lássak át egy ilyen löttyedt fasz mesterkedésein? A férfi próbálta megnyugtatni a nőt, át akarta ölelni, de az toporzékolni kezdett.- Ne! Meg ne próbáljad! Visítok! Nem vagyok én Pauline a Gulácsy regényből! Ha csak egy ujjal is hozzám érsz, elmegyek a rendőrségre! A lidércfény vezessen Na- conxipánba, te preraffaelita fasz! A szidalmazás közben a férfi egyre jobban feldühödött, próbálta palástolni az indulatait, kevés sikerrel. A nő kiröhögte:- Vágod itt a pofákat, Nyuszi úr?! Undorító ez a finomkodás, amikor brutálisan nárcisztikus vagy az összes édeskés és borzalmas sötét titkaiddal! Hárítasz, baszd meg! Ne szégyelljed már, hogy utálsz! De neked nincs már hová menekülnöd! Nézzél már a szemembe! Pélsz tőlem, te kis pöcs? Megnyomorítottál! Hiába vágod itt a pofákat ? Hiába csinálsz úgy, mintha nem érintene meg téged ennek a hülye kis libának a rikácsolása! Azt szeretnéd, hogy most, mint egy rokokó pásztorjáték végén, elénekeljem Pauline Holseel második dalát is a változásról? Akkor felfognád végre, hogy neked annyi, te hazug görény! A férfi odaköpött a padlóra. Tudta, hogy ez a közönséges gesztus hatni fog. Nehezen uralkodott magán.- Na, most már elég asszonyom! Eleget alázott, szidott. A kurva életbe! Ha nem kotródik el innen, én megfojtom! Ugyanolyan lett, mint a drága édesanyja! Az is adta az úrinőt, de csak egy sziszegő kígyó. Ha nem takarodik, én felpofozom, vagy megfojtom! Nem elég, hogy egyszer tönkretette az életem, újra kell neki! A baszatlan kurvája! A nő elkezdett fájdalmasan vihogni, a férfi alig tett egy tétova mozdulatot felé, hogy vigasztalja, szinte azonnal, magától megállt. Nem lett volna képes elviselni a nő érintését. A hangjából is elege volt. Egy pillanatig még tehetetlenül ácsorgott a falnál, aztán megindult az ajtó felé. A nő a sírás határán volt, de még csak beszélt:- És én azt hittem szeretsz! Megint elhitetted velem! És én hittem. Mert ilyen hülye vagyok, mert hinni akartam! Még mindig ugyanúgy szeretlek, mint tizenöt évesen. Istenem! 78
