Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11-12. szám - Balogh Robert: "Kiskörút, nagykörút..." (elbeszélés)

- Őt is?- Tessék? - kérdezett vissza a férfi.- Ne csinálj úgy, mintha nem értenéd!- Mit? Hogy? - a férfi tényleg nem értette. Szerette volna meg nem történtté tenni az egész délutánt. Gondolatban már a délelőttjét is megsemmisítette... de a nő nem engedte elrévedni.- Öt is dugod?

A férfi megpróbált felháborodni, alig maradt már ereje, elszokott a nagy felindulásoktól.- Hát ez azért... mégis csak sok! Mit képzelsz rólam? Mi! Gyerekkora óta nevelem. Örülhetek, hogy szóba állt velem egy nő. A sitt után. Se kocsim, se lakásom nem volt. Apám kitagadott. Fél évig hajléktalanszállón húztam meg magam. A vásárban árultam képeket, ő szúrta ki, hogy tudok festeni, segített rajtam. Most tizenöt éves a lány.- Én is ennyi voltam.- Én neveltem. - a férfi kezdett elbizonytalanodni, hogy a felháborodás volt-e a megfelelő eszköz az egész beszélgetés lezárására. Nem érezte magát elég meggyőzőnek.- Engem festeni tanítottál.- De kérlek... - tehetetlenségében már könyörgött a férfi, érezte, hogy elszalasztottá az esélyt a menekülésre. A nőt annyira felháborította ez a de kérlek, hogy szinte nem is látott az indulattól.- De kérlek... Hát én mintha magamat láttam volna! Gyönyörű, tizenöt éves, hajlékony, finom, puha. Tele bizalommal. Tudod, hogy most leforráztad? Észrevette ám egyből, hogy a gombjaim... Első pillanatban felmérte a kis dög, hogy is állunk! Tudja, hogy mit csináltunk! De nem kell félned.

A nő gagyogni kezdett, annyira átélte a szerepét, hogy a férfi azt érezte, mintha csak egy gonosz rajzfilmfigurát látna, nem egy hús-vér embert.- Nem szalad anyucihoz. Anyuci nem ezért fog hisztizni, ha hazamész. Csak az elhűlt étel miatt morgolódik kicsinykét. Ejnye, Apucikám! Másodszor melegítettem a rakott krumplicskát! Mi tartott olyan sokat abban a múzeumban! ? Nem várhatott volna még egy kicsit az a kép ? Holnap is felkel majd a nap! Nem lehetett volna időben abbahagyni a másolósdit? Mert ugye nem az eredetit fested, Apuci!

A nő ökölbe szorított kézzel hadonászott, elvörösödött a feje, hevesen gesztikulált, nyilvánvalóvá vált a férfi számára, hogy mindjárt dühkitörés következik, aztán talán sírás.- És én megint hagytam magam elcsábítani! Hát a pofám leszakad, hogy te egy milyen aljas, utolsó féreg vagy! Először engem, aztán ezt a nőt, ezt az anyucit, és most már a lányát! Kivetette a hálóját a pók! A kefélőpók! Kiskörút, nagy körút! Akármilyen kiskorút! Rohadt szatír! De legalább gyöngéd almazöld Watteu-kabátka lenne rajtad olvadékony selyemből, ezüstcsatos magas sarkú topán, á la Berger mell és man- csett veneziai csipkéből! Legalább gáláns lennél! Vagy jó szagú! Hol van az a csoda77