Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11-12. szám - Balogh Robert: "Kiskörút, nagykörút..." (elbeszélés)

- Hát haza mégsem...

Végre talált egy kapaszkodót a nő, mert már nem igazán tudta, miért is jött ide, s abban sem volt biztos, ki irányítja a beszélgetést.- Aha, otthon van kitől félni? A feleséged?! Anyu szigorú?

Megpróbálta elképzelni a férfi feleségét, kinek kell egy ilyen lepukkant, bajszos figura. Aztán arra a jelenetre gondolt, ahogy kiderül róla minden. Hallotta a fejében, ahogy ordít egy ötvenes, molett otthonkás asszony: - Apukám, te pedofil vagy?! Takarodj a házamból!- Neked véged van, ha anyu megtudja!- Már így is végem van.

Kínjában gyöngyözni kezdett a férfi homloka, azt érezte, hogy belepusztul, ha kiderül mindaz, amit eddig elrejtett. Próbálta palástolni a félelmét, izzadt a tenyere is, kis remegések futottak végig a lábszárán. Megmozgatta az izmait, hátha akkor helyreáll a nyugalma.- Hát nem mondom! S enki nem írt még annak a j óasszonynak névtelen levelet! ? Különben is, mit hivalkodsz itt egy új nővel! Nekem is van pasim. Nem is egy! Vőlegényem is volt már! Sose fogok férjhez menni. Én nem leszek senki cselédje, nem arra születtem, hogy kiszolgáljak egy férfit. Nem leszek olyan hülye, mint anyám volt, aki otthon molyolt egész életében. Nem zsarolom a férjem ékszerekért, nem valósítom meg magam a gyerekem által... Engem nem fognak használni a férfiak. Ha tetszik valaki, akkor esetleg. Úgy. De én már nem érzek semmit. Soha. A pszichológus szerint nekem ez olyan, mintha kiadnám magam. Szerinte félek átadni magam másnak, akár az ösztöneimnek is. Amit veled éreztem, az sem az volt, aminek gondolod!- Az volt! - szólalt meg kis késéssel a férfi. Fogalma sem volt, mire gondol a nő, de jól esett ellentmondania neki. Erőt merített belőle. Arra gondolt, hogy vajon képes-e még ez a nő az orgazmusra. Arra már nem igazán emlékezett, hogy volt-e orgazmusa annak a tizenöt éves lánynak. Arra sem, hogy neki milyen volt az az egész aktus. Annyi rémlett, hogy a lány kezdeti határozottsága hamar elolvadt, csak annyit tudott felidézni belőle, hogy egész testében sápadtan remegett alatta. Igen, remegett a lány. Eszébe ötlött még egy-két anyajegy. Úgy érezte, illene még valamit mondania... Valami kedveset:- És még most is milyen gyönyörű vagy.- Azért mindennek van határa. Ne játszd az agyad!- Nem játszom. Megváltoztál. A szemed már nem olyan... Megpróbált valami jelzőt találni, de hiába erőltette az agyát.- Miért? Mit vársz? Huszonnyolc évesen is nagy bociszemekkel bámuljak rád? Mester! Mester, tanítsál meg engem baszni! Vagy ez így túl közönséges neked ? Hogy néz ki ez a bajusz rajtad! Miért nem vágatod le? Ocsmány vagy!

A férfi hallgatott. Arra gondolt, milyen sokáig rettegett attól, hogy felismeri valaki. Amikor öt év után kiengedték a börtönből, alig mert kimenni az utcára. Tudta, hogy hülyeség az egész, ki emlékezne rá, de mégis azt érezte, figyelik. Azt találta ki, hogy ha tömegben kellett mennie, akkor enni fog, mindig vásárolt valamit egy pék71