Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Fenyvesi Félix Lajos: Vas István-napló
Mai költészetünk csúcsain találjuk legszebb verseit. Beszédében, szerkesztésében, kötetfelépítésében jelentkező vívmányokban gazdagította a magyar lírát. A várakozó, lelkesedő költő-politikus is egyaránt hiteles. A hitvalló és számadó. És szüntelenül megújhodó, az időjárást figyelő és ómódi modernséggel éneklő. A folyton búcsúzó: Róma ódontört köveitől és önmagától. * Amit most, a költő 100. születésnap- j á n halálos komolyan kell vennünk. Örökös életveszélyben volt, fiatalon, s talán később is, 1953-ban a hatalom arcába dobni a párttagkönyvet nem volt egyszerű dolog. Joggal mondhatjuk, a háború legnagyobb „tudósítója” volt. Radnótinál a földi pokol golgotás kereszthordozást jelentett, Illyésnél a nemzet annyiszor megjósolt halálát, Szabó Lőrincnél megszenvedett remekművek virrasztó éjszakáját. A háború milliók vérétől dobogó szíve V. I. verseiben lüktet elevenen. A csontokat szaggató félelem, a pillanat-élet. Mikor - mondhatni, Isten is ráriad az emberi szörnyűségekre - megbénul mindenki, költőnk akkor kezd merész riporterként sétálgatni és fényképezni. Ez a „gyáva bátorság” költészetének megfejthetetlen titka, rejtélyes fényforrása, mely beragyogja Az új Tamást, a Via Appiát, az Etruszk szarkofágot, az Óda a tegnapi asszonyokhoz-t, a Branyiszkót, a Boccherini sírját, a Bartókot, Avilai Teréz in- telmeiből-t, az Anakreoni dalokat... * Akik a közelében éltek, láthatták, beteg, akik gyakran találkoztak vele, tudták, gyógyíthatatlan. Én, aki messze tőle, Vásárhelyen éltem akkor, csak halála előtt vettem észre az aggasztó jeleket. A lomb-arany szentendrei kertben. Megkínzott, sovány volt az arca, rég-kiszáradt bottal botladozva kísért ki, mikor indultam haza, de előbb ki a konyhába, ahol a barátok ajándéka volt. Az italokból kellett választanom, hiszen hosszú út állt előttem, s a gyönyörű délután után az éjszakák hidegek lettek. A bordó-arany szalagos skót whiskyből választottam. „Tegyél kettőt” - szólt oda, kapaszkodva az ajtóba. Azután belém, Kompozíció 75
