Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Fenyvesi Félix Lajos: Vas István-napló
A hónap végére meghívott, látogassam meg otthon. Budán, vasárnap a Várkert 17. alatt. „Első emelet, jobbra - mondta halkan a telefonban -, megismered, ott a konyha, mindig nagy a csörömpölés.” Örültem, de meg is ijedtem. Alig ismertem, csupán a verseit, műfordításkötetének a bevezetőjét, néhány tudós tanulmányát folyóiratokból. Gyors olvasásba kezdtem, antikváriumokban böngésztem, régi köteteit kerestem. ★ Első kötetében, az Őszi rombolásban (1932) érezni a múltat, a távolit és a közelit egyaránt. És persze Illyés hatását. A Levél a szabadságról (1935) verseiben az ész a mértékadó hang, romantikus formákat hajlít a maga mértékére. A Menekülő múzsáról (1938) a későbbi jó barát, Weöres Sándor ír alapos elemzést a Nyugatban: „E költészet alaptulajdonsága a puritánság. Mestere a rímelésnek. Személyi és általános emberi magány rejtőzik verseiben, az élettől kapott sebek, szerelem, család, zsidósors, szabadságeszme, Istenprobléma és vágyakozás.” Nagyon megszerettem a Római pillanat (1948) című kötetet: a régóta várt utazás írásai mellett ott van eddigi fordításainak válogatása is. Első (sokat idézett) nagyverse: Nicolaus Cusanus sírja. A híres kezdéssel: „Ellentétek keresztezési pontja / Ez az egész világ, a végtelen sok / - Lényeiben, és mégis oszthatatlan / Egység. Az Isten is, az abszolút nagy, / Ki mindent átfog és az abszolút / Parány, melyet a legkisebb dolog / Magába foglal. Minden lény, egyed, / Ellentétek keresztezési pontja: / Az ember kis világa...” * A Hét tenger éneke (1955) című műfordításkötete érdekes olvasmány. Bizony, a hatalom is beleszólt, hogy kit vessen papírra. Vergilius, Horatius, Villon, Janus Pannonius, Shakespeare, Moliére, Schiller, Rilke, Apollinaire mellett néhány szovjet költőt is át kellett költenie magyarra. Pl. Scsipacsov lírai miniatűrjeit. Elképzelem, ahogy fölugrott szegény V. I., és átszaladt Piroska szomszédos műtermébe panaszkodni: „Ezt nem tudom csinálni. Hallgasd ezeket a verscímeket: A takarítónő, A pártbizottságban, Úton a szovhoz felé....” A tizenhét év után megjelenő új, bővített kiadásban ilyen neveket találunk: Walt Whitman, Kavafisz, T. S. Eliot, Nelly Sach, Saint-John Perse... Időben és térben is tágas ez a világ: az ókortól napjainkig, Európának sok országától Amerikán és Afrikán keresztül Ázsiáig. A névsor pedig káprázatos: csaknem száz költő: görögök, latinok, perzsák, arabok, angolok, franciák, oroszok, németek, spanyolok, amerikaiak, törökök - koruk és nemzetük legjobbjai. * A Megközelítések (1969) esszéi... A józan ész finom szövésű kritikái, portréi, hozzászólásai, Vajthó László tanár úr köszöntése. Bonyolult kérdésekről egyszerűen, közérthetően írni, a hatalmas tudásanyagot könnyedén, természetesen kezelni, az elméleti kérdéseket emberközelségbe hozni: ez V. I. módszere, legkitűnőbb esszéíróink - s éppen a költők - hagyománya. * 1957-ben látott napvilágot az Elvesztett otthonok című kisregénye. „Egy történet következik ezeken a lapokon. Régi nemcsak azért, mert régen történt, hanem azért is, mert tizennégy éve íródott. Akkor már eljutottam abba a korba, amikor a költőket kísérteni kezdi a gondolat, hogy megírják önéletrajzukat.” 73
