Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

Steiner György, volt internált mondta el a következőket: „Mikor a büntetőbrigádban voltam ötödmagammal, többször loptam a lovak tápeledeléből, olyan volt, mint az édes­kés fűrészpor, de teletömtem magam, mert borzasztó volt az éhség. És amikor má­sodszor csináltuk, lebuktunk. Az volt a fenyítés, hogy egy hétig minden éjjel négy óra hosszat gúzsba lettem kötve. A mellettem lévő gúzsban egy Benkő Zoltán nevű rab­társam volt. Iszonyú a gúzsra visszaemlékezni, amikor a kéz, minden el volt zsibbadva, azt nem lehet leírni, milyen érzés volt. Én a Horthy-hadseregben munkaszolgálatos vol­tam. Nagykáta mellett, ott volt egy hadi repülőtér, mi gyeptégláztunk ott. A repülő­sök csempészték ki feketén a leveleinket, mert nekünk tilos volt a levelezés. Egyszer egy repülős kiskatona lebukott. Nem tudom vele mi lett, de öt munkaszolgálatos borzasztó ítéletet kapott: két óra gúzst. Két óra hosszat voltak gúzsba kötve, orvosi felügyelet alatt, mert az orvos végig ott volt velük. A horthysta hadseregben, amit én nem védek, mert nagyon is távol áll tőlem, mert én csak munkaszolgálatos pária lehettem, de a gúzsba- kötöttek mellett, akkor is ott volt az orvos. Itt Recsken, a fogdafolyosón csak egy ávé- hás szakaszvezető, az is ékelődött meg gúnyolódott velünk, gúzsbakötöttekkel.” Hegedűs miniszter úr, politikai bizottsági tag, később miniszterelnök álmaiban va­jon kísértettek-e hajdani harcostársai a hitleristák elleni harcban, mint Zimányi, Jó­nás, Benkő és a többiek, akik éppen a nem létező recski kőbányában foglalatos­kodtak, hogy elteljen valahogy az idő? Tudod Katicám! Rákosi elvtárs és kommunista barátai egy országnak parancsolták meg a csendet. Hiába tudta mindenki - az arra vonatozó parasztok, a falu lakói, az­tán a különböző csatornákon keresztül egy egész ország, hogy létezik egy tábor a Mátrában,- nem volt. És passz! 1994 után, Horn Gyula országlása idején, a jó humorú, talpig liberális, „eszdé- eszes” Kuncze Gábor belügyminisztersége idején egy Gyekicky nevű „tudós ember” államtitkársága alatt, Jolika az államvédelmi hatóság szakavatott ismerője egy auszt­rál bíróság kérésére hivatalosan igazolta, hogy az ÁVH nem alkalmazott fizikai kény­szert, mert tiltotta a parancs! Megtehették? Megtehették! „A táborban az élet nem volt könnyű, de azért elviselhetően telt el. Gyenge és ke­vés kosztot kaptak, de a kisétkű Blahónénak elég volt. Olyan kis litty-lötty levese­ket kaptak, de ő mindig mondta az ott választott barátnőjének, Hujbert Józsefné- nek, hogy „jó kis leves”, s ezen nevettek, és jobb kedvvel ették. Az ágyakban párosán feküdtek. Jobb volt az emeletes ágyban a felsőknek, mert nem hullott rájuk a szal- matörek, a por. A holmijukat, csomagjukat a fejük alatt tartották. Az őrparancsnok Piroska nevű, nagyon durva alak volt. Gorombán beszélt velük. Min­dig ordított rájuk. Aki kimutatta iránta az ellenszenvért, arra rászállt. Hyen volt köztük Dé­vai Nagy Kamilla színésznő. Őt Piroska állandóan zaklatta, Blahóné félrehúzódott, keve­set beszélt, csendesen figyelt. így békében hagyták. A többi őr nem volt ilyen elviselheteden. A tábor lakói a társadalomnak minden rétegét képviselték. Voltak ott régi arisz­tokraták és kommunisták, művésznők és apácák, svábok, magyarok, zsidók, ju- goszlávok, sőt még egy kis cigánylány is volt, akit csak Dedinek hívtak. 58

Next

/
Thumbnails
Contents