Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

önarckép enteriőrben

radék földjüket Rákosi elvtársnak. Az önkéntes ajándékot magától értetődő természetességgel Kádár elvtárs is megörökölte. Pista szerencsésen túljutván a nyolc osztályon ipart tanult, - éljen meg a városban is, ha nagyon kell - aztán maga mögé utasította a kötelező katonaéveket is. Megtérvén a hadsereg kötelékéből, néhány rövidre szabott, átmulatott év után a falu törvényének megfelelően családot alapított. Cigányos, fekete hajjal övezett, fekete bajusszal ékesített vagányos arccal áll néhány centivel alacsonyabban a büszke tekintetű, sudár tartású menyasszonya, Éva árnyékában. Másod-unokaöcsém rövidesen az Aranykalász tsz mindenes szerelője lett. Évek múltán két lány büszke apjaként - tartván a férfiemberre kötelező alkoholmennyiséget is - lassan beleérett a Pista bácsi - Pista bátyám szerepbe is. Gazdag nem lett, - szívből és okkal tette találó megjegyzéseit a Tsz-elnökre és a köré cso- portosultakra is - de tekintélyét mégis megalapozta nemcsak a trabantosodása, de

2008 évfordulóján megcsendül a telefonom, hogy felcirádázza bimbózni kezdő szilveszteri kedvem. Tóth Éva hangja kúszik át az éteren Mezőtárkányról. Unokaöcsém Tóth Pista „visszaadta lelkét a Teremtőjének.”

A hír letaglóz. Néhány hónap híján - az én káromra - egyidősek voltunk. Pista élete maga volt az örök vesztes példázata. Az a fajta „ősbölény” magyar paraszt „reprezentánsaként” morzsolgatta életét, aki vállalkozásra képtelenül csak a földjéből kívánt megélni. Paraszt akart lenni, körme szakadtáig. Nagyanyám öccse Tóth Lacinak, Pista apjának akkor szakadt meg a földön a szíve, amikor Pista még iskolás sem volt. Anyja, Makai Manci megélhette azt az örömet, hogy önként ajánlhatta föl ma38