Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 10. szám - Csák Gyula: Háttér 7.

Gyanúm szerint nekem szánta, amit mondott, mégis a szerzetesre szúrta felszólító, kérdő, megszigorodott szemeit, mintha onnan várna választ. Rám is vetett egy sundám-bundám pillantást, nyilván azért, hogy betakarítsa egyetértő biccentésemet. Meg is kapta.

Kitartóan szuggerálta a papot, aki csendesen mozgolódott, mint a pók, a tekintete meg olyan üres volt, mint a szentképeké. S mintha zsibbadtak lettek volna szájában a szavak, amikor megszólalt:- Az ember árad, mint a folyó árja, mely állandóan változik, mégis mindig ő marad. Ebben van lényege.- Ennyi lenne az ember lényege? - kérdezte a kínai. Nagy csodálkozásában szélesre tárta karjait.- Az emberi lényeg része, legszebb ékessége még a szokássá vált jóság - fűzte előbbi szavaihoz némiként zavartan a szerzetes.- O, a jóság! - ismételte a kínai. Széttárt karjait lassan, paposán keresztbe vonta mellén, majd amikor ezzel végzett, megint rám sandítva, mintegy engem is képviselve, bólintott. - Egyetértünk. - Magasra rántotta szemöldökét és ezúttal egy ártatlan gyermeket utánozva csodálkozott. - De mi legyen a vágyakkal, amelyek az embereket vezérlik?- Rosszul teszik, akik vágyaik erejével dicsekszenek és nem azzal az erővel, amivel hiú vágyaikat legyőzhetik - hangzott a szerzetes kedvetlen válasza.- Es akik nem holmi léhaság után, hanem az igazságra vágyakoznak?- Az ember értékét nem az adja meg, hogy övé az igazság, vagy amit annak tart, hanem az a fáradság, amelyet annak szentel, hogy megismerje az egyetlen, az égben lakozó igazságot.

Ezt elsőre nem értettem. Mégpedig azért nem, mert beszéd közben többnyire nekem háttal állt és a kínain csüggött a tolmácsnő. Nem láttam a száját, hogy olvassam is, amit hallok. Miképpen hozzam ezt a tudomására?

AjtóI meg pláne miképpen tájékoztassam, hogy ezúttal egyáltalán nem is érdekelt az igazság problémája. Csak az foglalkoztatott, hogyan szabaduljunk drugare Shaozu-tól, akinek a névjegye már izzadni kezdett a tenyeremben. Mit keres itt még - egyáltalán? Találkozott a tolmácsnővel, mint kedves ismerőssel, jó, akkor üdvözöljék egymást, azután menjen ki-ki a dolgára. Teszi-veszi itt magát, mintha ez lenne a dolga. Mi ez a paptáncoltatás? Engem illetlenséggel vádolt a tolmácsnő, amikor személyes jellegűt kérdeztem a csuhástól, ahhoz meg asszisztál, hogy kínai akárkije a két szemünk láttára veszi vérét jámbor kísérőnknek.

Legyintett, mondhatni leintett a tolmácsnő. „Körülbelül ez hangzott el”- rázott le türelmetlenül és a kínai további alakítására figyelt, akinek nedves ajkát újabb kérdés hagyta el:- Miképpen ismerheti meg az ember az égben lakozó igazságot?- A hit által.

Tagadón ingatta fejét a kínai, miközben hátrább lépett a szerzetes közelségéből, mintha ezzel is jelezni akarná, hogy nem egymáshoz tartozók.- Csakis abban hihetünk, ami egyezik az ésszel! - jelentette ki. - A legnagyobb titkok is egyszerűek, mert az ész szervével, a gondolkozással eljutunk a megfejtésükhöz. Bonyolult módon keressük az igazságot, pedig a legnagyobbak a legegyszerűbbek. Okos emberek úgy oldják meg a problémáikat, mint az algebrai egyen14