Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - A betű antropomorf: Ladányi István beszélgetése Géczi Jánossal
ö A betű antropomorf LADÁNYI ISTVÁN BESZÉLGETÉSE GÉCZI JÁNOSSAL BETŰRŐL ÉS EMBERRŐL, KÖLTÉSZETRŐL ÉS VIZUALITÁSRÓL A vizuális művészetekkel való kísérleteid vizuális költészeti alkotásokkal kezdődtek. Mai vizuális tnunkáid is alapvetőén ide sorolhatók, műveidben szinte mindig szerepel a betűnek, a szónak a közvetlen, gyakorlati kommunikációs céloktól, illetve a nyelvi jelentésre épülő' költői nyelvitől is elvonatkoztatott használata. Tépett plakátjaid, fotóid, a betűbabák mint térbeli munkák azonban továbblépésként is értelmezhetők a képzőművészet belső, a nyelvi költészettel már nem érintkező területei felé. Irodalmárként mi vonzott erre a területre, honnan ez az intenzív érdeklődés a vizuális művészetek iránt? Középiskolás koromig azt gondoltam el magam sorsáról, hogy képzőművész leszek. A képzőművészet különböző változatainak gyakorlásától a középiskolai rajz- és képzőművészet-tanárom térített el, aki amúgy mai napig tevékeny alkotó. Kedvencei, a linómetszetek és a kockarajzok iránt cseppet sem érdeklődtem, az a fajta konstruktivizmus, amelyet a tanár úr művészként és tanárként képviselt, untatott. Az érzékelés hars pillanatai mögé látni, mégpedig egy nagyon egyszerű képelmélet szemüvegén át, ez riasztott. Az árnyalatok hiányoztak abban a világban. S egy tanárnő, az irodalom frissen végzett tudója sokkal inkább vonzott: hogy magamra vonjam a figyelmét, elkezdtem verseket írni. Amikor Ilia Mihály, a Tiszatáj legendás szerkesztője három év múlva elolvasta zsengéimet, központi jegyéül a képiséget látta megnevezhetőnek, ezt majd a Gazdátlan hajók antológia előszavában feljegyezni is érdemesnek találja. Aztán, úgy másodikos egyetemistaként szembesülök azzal, hogy az irodalomnak és a képzőművészetnek van közös határfelülete, az újvidéki Uj Symposion lelkes olvasója leszek, a lap szerzői és hivatkozásai nyomába szegődve egyre-másra fedezem fel a klasszikus, majd a neoavantgárd értékeit. A vizuális költészetben ekkor jobban érzem a sokféle, de mégis egyidejűleg használható metodikai-technikai eljárásokat, mint más alkotótevékenységben, és ez az érzetem a mai napig megmarad. A hagyomány ugyanis nem társul oly kényszerítőén a témához, hogy kidolgozásban a művet inkább meghatározza, mint maga a szerzői szándék. Az irodalom és a képzőművészet együttjárására éppen azért oly sok és jó példa kerül. A két térfélben, megfigyelhető, alapegység a rajzolt-írt betű, amelynek már nincs a hangértéken túl egyéb fogalmi jelentése, s a képe is redukált. A betű azonban antropomorf - s mivel az ember megjelenítői közül vélhetően a legkisebb modul, szöveg- és vizuális galaxisok változatos építőkockája. A képzőművészetben is megvannak ezek az építőkockák (szín, vonal, pont, felület pl.), magam ezeket örömmel társítom a betűtörmelékekhez. 103
