Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Nyom: Reményi József Tamás és Géczi János beszélgetése
tam író, de az ő színházában megengedte, hogy Zalánnal együtt dramaturgként adjuk magunkat elő - természetesen nem azt csináltuk, de azt hihettük magunkról. Nekem Szegedet jelentette ő, a szegedi amatőr színjátszókat. Nem jártunk össze, miután ő macskatulajdonos, én pedig kutyatulajdonos, a jószágaink össze nem engedtek bennünket. A Cholnoky Viktor-könyv bemutatójánál viszont, éppen ebben a házban, ahol most is vagyunk - hiszen nekem talán ez a legfontosabb veszprémi ház a Fecskendő-ház - itt volt, és felolvasott egy kísértetnovellát. Legutolsó találkozásunk éppen Tolnaival volt, mi épp Rómába indultunk együtt, ő pedig amolyan félpityó- kásan, megérkezett, mindenkit letolt, s elküldött, ahova csak el lehet küldeni. Amikor visszajöttünk, tudtuk, hogy Győrben van, az édesanyja - ő tartotta őt életben - meghalt, s ő pedig alávetette magát az épület tetejéről. Elmentem, temetni. Rettenetes volt látni, hogy mimagunkból mi is lett. Később, a felesége, a viaduktról széjjelszórta a hamvait, tehát ő nem Győrben nyugszik, hanem itt, beleszórva a levegőbe. O ugyanaz a fajta mágnese lehetett a városnak, mint annak idején Latinovits Zoltán. Leszálló ágában ugyan, de mégis valami olyan extra, avarszagú világot tudott teremteni, olyanfajta televényt tudott képezni, ami e város számára fontos kellene legyen. R. J. T.: Sajátos módon az aczéli kultúrpolitika nagyon jót tudott tenni a vidéki műhelyekkel, hiszen ahogyan például bizonyos darabok nem kerülhetnek nagyszínpadra, csak kamaraszínházba, úgy bizonyos rendezők sem kerülhettek a nagy pesti színházakba, „csak” vidékiekbe, ebből lett az a bizonyos nagy színházi robbanás a hetvenes években, tehát tulajdonképp a hátrányból egyszer csak előny származott. Latinovits is ilyen száműzött volt Veszprémben, bár ő inkább magát száműzte, de egy olyan közegből, ahol nem is lehetett már megmaradni. Ezek nagyon furcsa vargabetűk, de van itt a legendárium elején egy név, amely nélkül ez a beszélgetés nem érhet véget: központi figuráid a Cholnokyak, szeretném, ha beszélnél kicsit róluk, s kérdeznék is tőled mindjárt, mivel nekem velük csak laikus olvasóként van kapcsolatom: Szegeden jártam most egy Hajnóczy-szemináriumon, és ott taglalta egy fiatalember - bár lehet, hogy ez köztudott, csak én nem tudtam -, hogy a Cholnoky László-művek jó részének szerzősége kérdéses, mert azokat valójában Cholnoky Viktor írta. Boldog lennék, ha erre a kérdésre választ kapnék, és szerintem ezt a beszélgetést nem is lehetne méltóságteljesebben zárni, mint a Chol- noky-legendáriumnak a te veszprémi életedben betöltött szerepéről szólva. G. J.: Cholnokyt nem én találtam meg. Két okom van arra, hogy cholnokystává váltam. Az egyik a Mozgó Világ. Ennek a lapnak akkor volt fantasztikus szerzője, Hajnóczy Péter. A halál kilovagolt Perzsiából című írásában a főhős ágya fölött olvasni egy néhány könyvet tartalmazó polcocskáról, ezen pedig ott egy Cholnoky-könyv. Azt a polcot, már ami a megnevezett könyveket illeti, végig is olvastam. Ha jól tudom, akkor írtam a Tornyot, az egyetlen Hajnóczys beütésű könyvemet... R. J. T.: Cholnoky László? G. J.: Nem, Jenő. A család többi tagja is mind szerepel az alkoholisták névsorában. A másik ok az Tolnai Ottó, s nála is az Adria. 100
