Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Gróh Gáspár: A "komp-ember" hite (Szabó Dezsőről)

Ady lényegében hozzáférhetetlen maradt Szabó Dezső érzelmi világa számára: nem tudta megélni annak misztikus élményeit.

Szabó Dezsőre saját vallásosságának végiggondolásában, Istenhez való viszonyának vizsgálatában az Isten-kereső Adynak mégis jelentős hatása volt. Elsősorban azzal, hogy fölhívta figyelmét arra, hogy a Biblia a modern művészetben is helyet kaphat. Ha úgy jobban tetszik - másokkal együtt - ő mutatta meg számára, hogy a hit is tematizálható. Természetesen Szabó Dezső is megkapta az európai irodalom bíztatását, a kereszténység esetenként szakralitásától megfosztott mitológiájához fordulásában elég Renan és Barbusse hatására utalnunk. Az ő nyomukon haladva Szabó Dezső gyakran használ az Evangéliumból kölcsönzött vagy más, a kereszténységben gyökerező motívumokat. Csak néhány címet idézek: Kell a kereszt, Szent Boldogkőváralján, Ecce homo, A jó Isten malaca, Mirákulum a Barackos úton, A kereszt, Legenda Lőcsén, Az Isten jó, Halleluja vagy éppen a Feltámadás Makucskán.

A kereszténység alapjait jelentő motívumok ezekben az írásokban nem egyes hitbéli tanításokat, értékeket jelentenek, hanem mint kulturális kódot használja fel őket az író. Ezt a mindenki által ismert kódrendszert maga is szívesen használta, annál is inkább, mert nemcsak közvetlenül építhetett rá, hanem az ebben a rendszerben született világi alkotásokban használt elemekre is építhetett. Csak egy példa, mit értek ezen. Egyik legismertebb munkája, a Feltámadás Makucskán nemcsak Jézusnak az Újszövetségben olvasható feltámadására utal vissza, hanem Mikszáth Új Zrínyi- ászira - amely viszont ugyancsak kapcsolódik Rip van Winkle a századfordulón divatos alakjához. (Gyorsan tegyük hozzá, hogy ezek a feltámadások csak egyetlen dimenziójukban hasonlíthatók Jézuséhoz, mert az említett irodalmi alkotások hőseinek feltámadása nem egy passió része, nem a megváltás művébe illeszkednek - ugyanakkor nem is az utolsó ítélettel összefüggő feltámadások ezek.

Ezek az írások sokféleképpen utalnak a hitre vagy éppen a hétköznapok hipok- rita vallásosságára, olykor a sokat kárhoztatott, politikai és erkölcsi szinte egyaránt ellenségnek tekintett „zsákmány-kereszténységre”.

Am Szabó Dezső személyes hitének, vallás-élményének természetéből adódóan ezek az írások nem vallásos természetű művek, nem valamiféle megtérés művészi dokumentumai. Noha úgy fordul az európai keresztény örökséghez, mint a reneszánsztól kezdődően megannyi művész az antik hagyományhoz, mint olyan szellemi közkincshez, amely az európai kultúra jelrendszerének, nyelvének szabadon használható tulajdona, azért többről van szó. Mert ha hit nem is, de a keresztény értékrend és erkölcs elfogadása áll a Bibliából eredő motívumok mögött.

Azért fontos ezt látnunk, mert megvilágítja Szabó Dezső személyes vallás-élményének természetét. Gondolkodása olyan környezetben formálódott, mely természetes módon nőtt ki a keresztyén kultúrából. Szellemi tájékozódásának alapvető fogalomkészlete, világképének pillérei református neveltetéséből származtak. A hit, a vallás, a rájuk épülő kultúra és az egyházak, mint intézményesült formájuk tapasztalataira épülő megítélése szerint az ő korában már különváltak. Ezt a törést érzékelve mintegy „megbüntette” saját vallását és vallásosságát, és nem engedte a transzcendens létét, érzelmi-erkölcsi lényét formáló erők közé. Gondolkodásából ugyan nem zárta ki hatásukat, de a hitet hozzájuk kötötte, így elvetette. Annál is inkább, mert ez a hit készen kapott, eltanult, így ingatag volt, ami a gyermekkort és az egyház által meghatározott közeget elhagyva maga is elenyészett.

89