Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Gróh Gáspár: A "komp-ember" hite (Szabó Dezsőről)

tafizikai hite ma már nehéz. De van a halhatatlanságnak egy másik, gyönyörű lehetősége: a földi halhatatlanság. Mikor úgy élek, hogy síromon túl is élet, erő, védelem, új alkotásra serkentő igézet s a szolidaritás vallása lehetek milliók életében. Nem ilyen életre szült, csókolt és szeretett az édesanyám?””

Két, gyökeresen különböző hatás találkozik itt össze. Egyfelől megjelenik benne egy racionálisan is megélhető technicista mámor, olyasmi, amilyent napjaink embere is megél. Az ember mindenhatósága rejlik ebben, amihez akkor a viharos tempójú fejlődés határtalanságának képzete társult, ami Szabó Dezső idejében még nem ismerte a kételyt. Az ember mindenhatóságának víziója éppen a legjobb koponyákban jelenhetett meg először, exkluzivitása további vonzerőt jelentett. Szabó Dezső ismerte és többször emlegette is Nietzschét, gondolkodására, ahogy kortársaiéra, elemi erővel hatott az „Isten halott” tétel élménye, vagy éppen az Übermensch fogalmának megjelenése.

Szabó Dezső erre az új mitológiára lelki és szellemi alkatánál fogva rendkívül módon nyitott volt, talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyenesen ki volt szolgáltatva neki. Világképét, ahogy Nietzschéét is, alapvetően a romantika formálta. Szabó Dezső Jókai regényeinek szinte vallásos kultuszában nevelkedett, az ő titáni hőseinek világmegforgató ereje igézte meg. Számára ezek az alakok a Nietzsche ismerete előtt mintegy valósággá tették az Übermensch létét. És természetes, hogy e szerepekbe saját magát helyettesítette.

Ebben nem volt egyedül: a 19. század második felében (sőt azután is) a magyar nevelés a reformkor és 1848-49 mitológiájának hitében zajlott. Szabó Dezső családjában a romantika hirtelen lázában teremtett mitológiája a Biblia tanításával épült egybe. „Otthon... talán a tejjel együtt szívtam be az emberiesség, az egyetemes testvériség hitét, akaratát, ösztönös megélését egész lelki életemben. Apám a 48-as kor nemzeti-liberális-demokrata ideológiájának volt mintegy mutató képletté teljesedett híve. Anyámnál ez az ideológia elvegyült az evangéliummal, a Jézus életéből kiáradó tanításokkal és a romanticizmus nagy emberi ölelkezésével. Ennek a csodálatos asz- szonynak egyetemes életérzésében különben is csak a szeretet, jóindulat, megértés és szánalom volt minden (...) Vallásossága hit volt egy egyetemes jóságban, szere- tetben és igazságban, akit Istennek nevezett.”50

Szabó Dezső hitének megroppanása a modern ember elbizonytalanodása, az tehát, hogy Istenben (Teremtőben, Mindenhatóban) nem hisz, nemcsak vallási értelemben törés, hanem összefügg az egyetemes jóság, szeretet és igazság iránti kétely fölerősödésével, aminek folytán ezek az értékek már nem alapjai, hanem a legjobb esetben is csak céljai lehetnek életének. Ez a képlet tanulmányai, a világnak szűkebb környezetén túli megismerése, gondolkodásának kitágulása, a kortársi filozófia megismerése során átalakult. Kora modernitásának megfelelően az egyéniségnek a maga sorsa fölötti rendelkezésben az Istentől való függetlenség „hitévé” formálódott, betetőzéséül annak a protestáns elképzelésnek, hogy a megismerés forrása az ember.

Ez a sajátos hit azonban a szó eredeti, hagyományos, valóságos értelmében vett hit hiányát jelenti. Szabó Dezső egyetemi tanulmányainak vad szellemi kalandozásaiban erre döbbent rá, és a maga hitét illetően levonta a logikája szerint kínálkozó következtetést, és kijelentette, hogy nem hisz. Am itt megállt: fölismerni vélve saját hitének hiányát, ezt még nem tekintett elegendőnek ahhoz, hogy kijelentse: Isten nincs, vagy éppen meghalt.

86