Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Gróh Gáspár: A "komp-ember" hite (Szabó Dezsőről)
az a nyereség, ami az egész Magyarország jövőjére várna, ha ez a hatalmas szolidaritás [vagyis: a református egyház] a szociáldemokrácia harcos organizmusává válna. És nem mindenképp hasznos volna, ha a Nyugat haladó eszméit egy olyan szervezete asszimilálná a magyar élet számára, mely elemeiben túlnyomórészt magyar, és mély gyökerei vannak múltunk szerves fejlődésében?”28 Talán ennyiből is látszik: az írás ürügye ugyan a protestantizmus illetve a református egyház, de valójában egészen másról van itt szó, Szabó Dezső társadalompolitikai víziójáról, a magyar jövő útjainak kereséséről. A húszas évektől kezdődően bírálatainak döntő tárgya a katolikus egyház, még inkább az a politikai katolicizmus, amelyiknek számára vallási-hitbéli vonatkozásai lényegében nincsenek. A vallásoknak, egyházaknak a hitről leválasztott tárgyalása Szabó Dezső írásainak jellegzetes vonása. Az így megfogalmazott, történelmi, ideológiai, nemzet- és pártpolitikai tételei, a klérus és az egyházak hatalmi szerepéről vallott elképzeléseinek szerkezete, mindennek a kor áramlatai közötti értelmezése ezért kívül esik ennek az írásnak (nehezen körülhatárolható) tárgyán. V. Szabó Dezső szellemiségében mindig észrevehető a feltűnés keresése, esetenként valami furcsa, intellektuális „dandyskedés”. (Utóbbi nem csak intellektuális, öltözködésében is megjelenik.) Alkotói különcködése gondolkodásának ellentmondásnak tetsző furcsaságaiban is megjelenik. Nem véletlenül fogalmazok ilyen körülményesen. Jelezni akarom, hogy nem feltétlenül ellentmondás az, ami annak látszik: egy sajátos észjárás a maga egyéni rendszerében, látásmódjában következetessé tudja tenni azt is, ami egyébként zűrzavar. Van azonban ebben a gondolkodásban néhány olyan elem, aminek ellentmondásossága aligha oldható fel. így az, hogy esetében egy olyan személyiség vállalkozik a hitet gondolati rendszerében és intézményesen megjelenítő vallás és egyháza gondjainak vizsgálatára, aki önmaga által is deklaráltan nem hisz. Szabó Dezső hitéről, általában a hitről szólva nem szabad elfelejtenünk, hogy minden szó fogyatékos megjelenítése a gondolatoknak, és a gondolat maga is fogyatékosán tükrözi legbelső tudattartalmaink teljességét. Ezért egyáltalán nem lehetünk bizonyosak abban, hogy amikor valaki valamely okfejtés befejezéseként azt mondja, hogy nem hisz, az valóban azt jelenti, amit hangoztatója állít. E kijelentés tényleges, végső tartalmát nem ismerhetjük. Az adott pillanatban annyit jelent, hogy nem hisz úgy és abban, ahogyan és amiben azok, akik körében e szó jelentését megismerte. Sőt, tudjuk azt is, hogy a katolikus egyház szentjeinek sorába emelkedhettek olyanok, akik életük valamely szakaszában úgy érezték, nem hisznek. Szabó Dezső gondolkodását azonban művein keresztül, köznapi világunk összefüggésrendszerének jegyében vizsgálhatjuk. Ezen a vonatkoztatási rendszeren belül nem relativizálható, amit Szabó Dezső a bizonyosság tudatával ismételten kijelentett. Ahhoz, hogy Szabó Dezsőnek a maga hitetlenségéről tett kijelentését valós értékén értelmezhessük, néhány szóval utalnunk kell arra, hogy miként formálódott az az eszmékkel zsúfolt világkép, amelyben majdnem egyszerre volt jelen a misszionáriusi elhivatottság érzése és a maga hitetlenségének bevallása, sőt hirdetése. A legfontosabb ebben talán az, hogy a 19. század végére Európa egy korábban elképzelhetetlen előrelépés kétely nélküli mámorát éli. „A halhatatlanság régi me85
