Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Gróh Gáspár: A "komp-ember" hite (Szabó Dezsőről)
a gyöngének, a maga számára is terhet jelentő, közösségét nem erősítő egyedeknek a természeti törvény kérlelhetetlensége szerint pusztulnia kell, még akkor is, ha máskülönben rendkívüli értékekkel ajándékozza meg a világot. Ez persze tragédia, de az ilyen tragédiák is beépülnek az egészségesek és erősek további életébe - ahogyan azt még olyan példa értékű hőseinek, mit Az elsodort falu Farkas Miklósának vagy a Segítség! Boór Bálintjának sorsa is mutatja. A hit problémája olykor azonban előkerül. Az idézett udvarhelyi epizódhoz időben és térben meglehetősen közel esik Az elsodonfalu írása és annak székelyföldi fejezetei. A Szabó Dezső leikéből lelkedzett, idealizált önportrénak tekinthető Böjthe János és Farkas Miklós párbeszédében kivételes közvetlenséggel fogalmazódik meg az író világképe: „Miklós hirtelen, hangjában csinált durvasággal kérdezte: - Öreg, hogy állsz az Úristennel? - János felkacagott: - Nem bántjuk egymást. Tudod, én nem tartok lelket magamnál, ez felesleges luxus, és én nem vagyok főszolgabíró. De testem van, s abból kifutja ez az egy élet s még másokat is megetethetek vele. Nagy étvágyam van, és ez a fő dolog. Mert tudok annyi erőt enni magamba, hogy másokban is erő lehessek. És ez a feladat, ez a szép élet, ez a kifejtett férfiasság. Néha úgy érzem, hogy a falum gerince és izma vagyok, s csak ki kell nyújtózkodnom egy merész nagyot, és nem lesz éhes száj, nyomorúságos család és vézna test. Az ő életük az én morálom. Én nem érek rá lelket bolhászkodni magamban, vagy Isten és túlvilágot. Nekem tett kell és mindennapi győzelem. De nagyon szeretem a szegény ember istenét, és nem bántom, mint ahogy nem ütöm ki a kenyerét a kezéből. Én segítem az ő lelkűket, mint a gyermek lépéseit.”8 Ez egyértelmű beszéd. És nem önmagában attól ijesztő, hogy a hit kérdésében mit mond. Sokkal inkább attól, hogy mennyire vonzóan hangzik, mennyire alapvetése lehet egy új, maga fölött felsőbb hatalmat már nem ismerő ember mitológiájának. Am ez a fizikai létre ügyelő, a szűkebb közösségre hivatkozó, de azt egyúttal le is néző emberkép hátborzongató. Ne kerteljünk: a falujában a faja életét élő, Istennel együtt az emberi, a humánus törvényeket is elvető Böjthe János nemcsak a „fent az ernyő nincsen kas” beteg, élet- képtelen, a szabadversenyben pusztulásra ítélt, magyar utó-feudális világával való szembefordulás, és egy praktikus jövőépítés hőse lehet, aminek Szabó Dezső szánta, és amivel leginkább hatott. Ez a figura azonban az író által ekkor még nem látott kor hősének előképe. Az itt fölvázolt alak, aki a maga egyéni forradalmának eredményeként kiszabadítja magát egy pusztuló kor pusztuló társadalmi típusának kötöttségei közül, néhány év múlva egyéni arcát elveszítve plakátok millióin jelenik meg mint kollektivitást hirdető diktatúrák ideáltípusa, alakja a hitlerizmus és a bol- sevizmus propagandájában önmaga szellemi és erkölcsi torzképeként él tovább. Az oly sok okból, gyakran méltatlanul támadott Szabó Dezső világképében a legveszedelmesebbek azok a tézisek, amelyekben a kultúrateremtő európai embert legyűri ez, meggyőzőnek látszó ideológiájával a jövőt építő ember példájaként megjelenő - Németh László szavát kölcsönözve - atléta-higiénikus, új-barbár típus. III. Szabó Dezső a kolozsvári református kollégium növendékeként szerzői jogait iskolájára hagyta. Látványos gesztus volt, illő Szabó Dezső szerepjátékaihoz, de őszinte ragaszkodást fejezett ki. Gombos Gyula kitűnően összefoglalta, hogy általában véve mit jelentett ennek a nagy hírű iskolának az érdeme, hatása az író fejlő79
