Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Pete György: A megfogható megfoghatatlan

Az Ókor nagy filozófusai a maguk tudós racionalizmusával ugyan tudták és vallották az ember hármas természetét: /test, lélek, értelem/ „államaikból” - ha ki nem tiltották őket eleve - nem szántak komoly szerepet a művészeknek az „utánzást” másodlagos, lekezelt tevékenységnek tekintették. Sok esetben - hatása, azaz hatásossága miatt - egyenesen károsnak és üldözendőnek vélték. Nem tudták elfogult észpártiságuk miatt felismerni, hogy bár formailag a művészet techné, és az értelem számára az érzékek útján közöl valamit, mégis önálló megismerésforma is, mely az érzékeiben, értelmébe zárt emberhez, a tágabb értelmű „valóság” felől/-bó'l közvetít/-het, sejtethet valami fontosat. Alapvetően azt, hogy a világ Egy, bárhány felé akarja is az ész osztani, a létezés jó, bármilyen rossz is némely földi megnyilvánulásában.

Amióta feltalálták a fényképezőgépet minden művész tudja, hogy nem a természet külső képek kell festeni.

Amióta felfedezték a primitív művészetet, az ábrázolás lehetőségei a végtelenbe tágultak. Bármi lehet jel, mert a művész mondandóját, sejtését, érzéseit művészileg megformált jelekben fejezi ki, s a befogadás útja az érzékszervek útja. így közvetítői a befogadó értelem számára, azt, ami „azon túl van”. (Lásd: József Attila: „Az értelemig és tovább”). De közvetít-e „a lélek mérnöke” valamit, vagy csak hiszi/hisszük? Befogadja-e azt a világ, „aki/ami nem e világból való”? Jézus Krisztus óta sejtjük: talán kevesen, igen. A világ biztosan nem.

Tehát nem mérce ma már a művészetekben sem a siker, sem a kudarc. A techné ismerete előfeltétel. Tanulható sokak számára, de nem elégséges semmire önmagában.

A jelenkor globalista falansztere a művészetben árucikket képes csak látni. Az utókor pláne. A művészet kufárok kezébe került. Üzlet.

A művész ezt tudja, alkalmazkodni próbál hozzá valamelyest, - de ha igazi művész - alkot, nem tehet mást. Jókedvűen vagy sértetten, egyre megy. Várja közösségének adott életéért cserébe az elégtételt. (Értsd: Elég és tételt, azaz megrendelést legalább.) Próbál megélni valahogy. A társadalom pedig mecé- nál helyettünk és értünk lehetőségei korlátain belül. Van, aki jobban jár, más meg rosszabbul. Ez az örök törvény. A mai kor michelangelói általában széklábat faragnak. Jó esetben, jó pénzért az IKEA-nak. Mások a Háziipari kft.- nek, amely a csőd szélén tántorog.

Tézisünk tehát a látszólagos sokféleség mögötti alkotói szándék, alkotó gondolat egyetemessége.

„Kettős kötődését” (Vadas József), azaz két tanult szakmáját (ötvös és designer) egy cél alá rendeli, megszerzett tudását - mint két szakma nyújtotta tudását - erre használja. Nem a szakmák trükkjeit, hanem a legegyszerűbb eszközükben rejlő erőket. Mert a kevés a sok. Nem kell és nem is szabad a műveket „megcukrozni” túlságosan cizellálni, dúsítani. Mindig a kevesebb a több, ha tudjuk mit akarunk kifejezni és ha tudjuk hogyan? Milyen jelet kell alkotni, hogy a potenciális befogadó részesüljön az élményből. A maga módján, „olvasata” szerint.

Az igazi művész, mondják, ihletett. De mi ihleti? Csokits János a kiváló költő tette fel a kérdést, mi az élmény és az alkotás viszonya? O látta meg önvallomásaik alapján a szemlézi és bizonyos fokig alkotói rokonságát Henry

6