Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Kovács István: Berzsenyi Dániel a mindig időszerű

költészet szinte minden klasszikusát fordította, 1986-ban így vallott poétánkkal kapcsolatos élményéről: „Az a lengyel, aki utolsó kötetem Kalendárium című ciklusát figyelmesebben elolvasta, felfedezhette, hogy poétikájában meghatározó a klasszikus verselés. Ki lehetne azonban megmondhatója annak, hogy a közvetítő láncszem itt Berzsenyi Dániel volt. Mégpedig az ő Horde című verse.” Nem mindennapi inspiráló jelentősége miatt is idézzük ezt az 1799 körül írt költeményt:

Zúg immár Boreas a Kemenes fölött.

Zordon fergetegek rejtik el a napot.

Nézd, a Ság tetejét hófúvatok fedik,

S minden bús telelésre dőlt.

Halljad, Flaccus arany lantja mit énekel:

Gerjezd a szenelőt, tölts poharadba bort,

Villogjon fejeden balzsamomos kenet,

Mellyet Bengala napja főz.

Használd a napokat, s ami jelen vagyon Forró szívvel öleld, s a szerelem szelíd Erzésit ki ne zárd, míg fiatal korod Boldog csillaga tündököl.

Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,

Légy víg, légy te okos; míg lehet, élj s örülj,

Míg szólunk, az idő hirtelen elröpül,

Mint a nyíl, s zuhogó patak.

Bohdan Zadura költészete ma az egyik legbuzogóbban áradó inspiráló forrása a fiatal lengyel poéták népes táborának, s tápláló sóiban valami módon kimutathatók Berzsenyi szellemének feloldódó kristályszemcséi is.

A Berzsenyit tisztelő Hamvas Béla írja, ha egy irodalmi mű létrejön, akár nyomban meg is semmisülhet, mert maga az alkotó szellem maradandó módon gazdagítja a kozmoszt. Es minden műalkotásnak ez az egyik célja. Berzsenyi Dániel költeményeinek mostoha sorsa is mintha ezt a gondolatot igazolná, erősítené. Versei - ha mind nem is - elszórtan megjelentek ugyan, s két könyve is napvilágot látott életében, de az 1816-ban kiadott kötetét Kölcsey Ferenc részéről ért mérgező kritika csaknem teljesen elhallgattatta a költőt...

Alkotásai azonban kényszerűen vállalt némasága ellenére is hatottak. A „kor lelkét” - hogy idézzük az ő általa is meghonosított fogalmat - gazdagították. Gondolok itt a XDC század első negyedére, amely mintha nem is létezne a magyar történetírásban. A magyar történettudomány ugyanis mintha ez ideig teljességgel elsiklott volna az 1810 és 1825 közötti másfél évtizeden, de az előtte lévő tizenöt évet is meglehetősen mostohán kezelte. Vagyis az a három évtized, amely Berzsenyi Dániel életét is meghatározta, mintha fekete lyuk volna a tudatunkban, mintha ezen időkeretben alig történt volna valami lényeges, mintha 1825-ben a kora reformkor első nagy képviselői főnixmadárként keltek volna életre.

2