Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka
tében suttogott kísértetjárás nem lehet csupán Octavian Voinea bolondériája, még kevésbé a domnul szélhámossága. Voltak persze elegen, akik szemfényvesztést, olcsó spiritizmust emlegettek, s a józan észre hivatkoztak. Mondanom se kell talán, hogy megátalkodottságomban fütyültem minden kifogásra és ellenvéleményre. Erről azonban nem írok többet, mert más tennivalókról is szólni akarok még, csak bírjam lélegzettel. Az imént vért köhögtem, de ne?n számít! Éspedig arról, hogy... Ám itt unokabátyámat megzavarhatták, s ő a mondat közepén abbahagyta a levelet. Mit hámozhattam ki e furcsa utasításokból, amelyek rokonom zaklatott idegállapotáról éppúgy tanúskodtak, mint betegségének drámai romlásáról? Azt még megértettem, hogy a könyveknek és egyéb kiadványoknak a gyulafehérvári főiskola bibliotékájában a helyük. De miért kell elégetni a (valószínűleg) tudományos értékkel bíró kéziratait? És ami az ablakot illeti: összetörése a rejtelmes hangok dacára is ostobaság lenne, hiszen legkésőbb a tél közeledtével új ablakot kellene hozatnom Déváról (ami fölösleges pénzpocsé- kolás). A levélnek ez a része sajnálatos módon csak fokozta nyugtalanságomat, s eltökéltem, hogy mélyebben belemerülök Titusz unokabátyám dolgaiba. X / BÚVÁRKODÁS A BETŰK TENGERÉBEN Még aznap este nekiláttam a könyveknek. A latin vagy görög betűkkel megjelölt polcok mind a keleti toronyszobában magasodtak. Unokafivérem érdeklődése világosan tükröződött olvasmányainak összeválogatásában, mert sok olyan könyve volt, amely a bantu, polinéz és más primitív törzsek hitvilágával, továbbá a kezdetleges vallások motívumainak vándorlásával foglalkozott. Ez azonban csak bevezetés volt: a gyulafehérvári főiskolának szánt kötetek között néhány valószínűtlenül régi is akadt, olyan ásatagok, hogy még évszám sem volt rajtuk, írásmódjukból ítélve pedig a könyvnyomtatás hőskorában kellett készülniük. Az újabbak9 is a legkülönfélébb helyekről származtak. Egypá- rat közös bácsikánk, az amatőr népmesekutató Haller Benjámin küldött fiatal rokonának, néhány meg a Bibliothéque Nationale bélyegzőjét viselte, bizonyítva, hogy Titusz nem szégyellte elemelni őket Párizsból. A szóban forgó munkák különböző nyelveken és korokban keletkeztek. Ízelítőül megemlítem a jellemzőbbeket azok közül, melyekbe unokabátyám gyűjtőszenvedélye révén volt alkalmam belekóstolni. Idősebb Pliniusnak a görög-római mitológia szörnyeiről (természetbúvárként!) írt értekezése. Két kivonat Origenész műveiből, különös tekintettel a sátánról vallott tanításra. Szent Jeromos bibliamagyarázata Behemót és Leviathán történetéhez. Marco Polo nevezetes útleírása (ebben valaki plajbásszal aláhúzta a griffmadárról szóló bekezdéseket). És így tovább... Természetesen nem remélhettem, hogy eligazodom valamennyi műben (héber, sőt arab nyelvű is jócskán akadt közöttük); épp eléggé nehéz volt a latin, ógörög és archaikus magyar szövegek végigböngészése is. Mindenesetre nem sokáig bírtam türelemmel a lapsuhogtatást. A könyvek olyan bizarr 49
