Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
lovaglás is volt. Misi azt sem tudja, hogy az ügyvéd mind a három lányának a részére készenlétben tartotta szabadelvűsége ellenére a kauciót arra az esetre, ha mégis katonatisztekhez mennének feleségül, és ezt a tényt tudta a helyó'rség minden tisztje. Egyszóval igenis tud lovagolni, vagyishogy tudott, de azért most rendkívüli félelem fogta el. Mert másnap telefonáltak valahova, és fél óra múlva megjelent egy jólfésült úr néhány rend lovaglóruhával. Zita felpróbált kettőt, a második már tökéletes volt, vendéglátói nyomban rendezték a számlát és most ott lóg háta mögött a szekrényben a félelmes lovaglóruha. „Hát azért is lovagolok, nekem ne jöjjön Misi azzal, hogy bizonyosan nem jól érzem magam és ez esetben megértik, ha nem... Hát jól érzem magam és lovagolni fogok és tudja meg ez a taknyos kölyök, hogy nemcsak az Oberschal- lék valakik. És ha hazamegyek, a húgát beíratom lovaglóórákra. Phh! Mintha olyan nagy dolog lenne. Azért valahol elhelyezem a megjegyzést, hogy nálunk akármelyik gyári dolgozólány lovagolhat, ha éppen olyan allűrjei vannak.” Megfordult, felvette a selyem fésülködőkabátját, melyet saját kezűleg és saját kitűnő ízlése szerint készített erre az alkalomra. Kiment a fürdőszobába. Sokáig foglalkozott bőrének és hajának ápolásával, mert feltette magába, hogy amennyi gondot csak lehet, annyit fordít a megjelenésére itt-tartózkodásának ideje alatt. Ez nem is volt hiábavaló, a bókok nem maradtak el a család egyik tagjának a részéről sem. Ezt a Misi is némi büszkeséggel vette tudomásul. A nagyanyával közösen használtak egy fürdőszobát. Az öreg hölgy szobája is itt volt az emeleten, körülbelül a ház legnyugalmasabb részén. O a délnyugati szobát választotta, mert tudta, mennyivel szebb a naplemente és milyen hideg tud lenni télen a keleti szél. Már napok óta úgy volt, hogy mikor kijött a fürdőszobából, a folyosón szemközt találta magát a nagyanyával és egyre nyilvánvalóbb volt, hogy ez a találkozás nem véletlen. A véletlent csak megjátszotta a meglehetősen magányos öregasszony.- O, milyen szerencse, gyere, drágám, igyál meg velem egy csésze kávét. Aztán még reggelizhetsz kedved szerint, de ezt én magam főzöm, erről jót állok. A szobájának volt egy kis előtere és ahhoz még kis fülke is tartozott, olyan teakonyhaféle, hogy kedve szerint kotyvaszthasson ott magának, ha éppen hibát talál a szakácsnő főztjében, és ez elég gyakran előfordult. A víz már forrott is egy nyeles alumínium edényben. Ezt a vizet régi divatú porcelán készülékbe töltötte, amelynek a közepén volt a darált kávé elhelyezve. Egy tálcán bevitték a szobába, ahol már ki is volt szellőztetve és bevetve az ágy. Míg a kávé átcsepegett, idejük volt társalogni. Ez a társalgás Zita félmondataiból és az öreg hölgy hosszú előadásából állt, melyre Zita nem tudta szüntelen koncentrálni a figyelmét, de a lényeget azért megértette.- Tudod, kedvesem, én nem értek egyet abban, hogy a fiad azt a micsodát csinálja azokkal a tyúksütő gépekkel. De hát az én véleményemmel nem sokat törődnek. Én egyáltalán nem tudom megérteni, miért kell valakinek a fiatalságát eltölteni azzal, hogy ezeket a ronda olajos szagú gépeket ügynököli és lót- fut a pénze után, mint a bolond, holott erre ebben a családban már semmi szűk-
