Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka
...Ám nagyjából két hét múlva hasonló dolog történt, igaz, egyvalamiben szembetűnő módon különbözött az előzőtől. Macskakaparászás helyett most öblösen hörgő hangot hallottam, mintha egy sebzett elefánt kapkodott volna levegő után az ablakok előtt, s ettől irracionális rémület kerített hatalmába. Ugyanaz történt, mint a múltkor: tisztán hallottam a hangot, de semmit se láttam. Füleltem; nem volt ott semmi - csak a megfoghatatlan zihálás. Elefánt0 az erdélyi havasok közt? Képtelenség. A vissza-visszatérő kaparászáson és ziháláson kívül néha erősbödő morgást is lehetett hallani, máskor nem emberi kacajt... Hallucinációra gyanakodtam, mert a hangok a nappal és az éjszaka minden szakában előfordultak, akár szép volt az idő, akár viharos; ezért ha a kastély körül csakugyan lett volna valamilyen állat, észrevettem volna, mielőtt eltűnik az erdő borította hegyoldalak közt. VI / A LENCSE FONÁKJA E rejtélyes eseménysor talán ítéletnapig sem ér véget, ha egy este a fullasztó hőség miatt ki nem nyitom a toronyszobához vezető ajtót. Akkor újból hallottam a kaparászást, s ráeszméltem, hogy a hang nem a homlokzat, hanem az un oka bátyám által Jáfet lencséjének nevezett ablak felől jön. Gyertyát gyújtottam, s némi tétovázás után föl settenkedtem a szúette lépcsőn. Közben az járt a fejemben, hogy meglehetősen különös macska lehet, amelyik nem rest a magasba fölmászni, s a tejüveg ablakon kérni bebocsátást, mely kívülről az egyetlen nyílás a toronyszobába... Mivel azonban az ablak (nagy meglepetésemre) nem volt nyitható, a fehér derengésen kívül semmit se láttam, bár jó darabig ott rostokoltam, s továbbra is hallottam a kaparászást, közvetlenül a tojásdad üveg túloldaláról. Lerohantam a lépcsőn, a gyertyát elfújtam, majd a kézilámpást és a csőre töltött puskát megragadva kiléptem a nyári éjszakába. A fénysugarat egyenesen a Jáfet-lencsére irányítottam. Ám addigra a hang elhalt, és nem látszott semmi gyanús, se a sima falon, se a hasonlóképp sima ablakon - mely kívül éppolyan koromfekete volt, amilyen hófehér belül... * Tudatlanságban maradhattam volna - gyakran azt gondolom, úgy lett volna a legjobb -, de végül is minden másformán történt. * Ez idő tájt kaptam udvarhelyi nénikémtől egy Dávidnak nevezett kandúrt, amely két éve a kedvencem volt. Nénikémet nyugtalanította, hogy mindenáron magamban akarok élni, akárcsak szerencsétlen sorsú unokafivérem - s elküldte nekem egyik macskáját a tucatnyi közül.7 Dávid időközben kinőtte a nevét, Góliátnak kellett volna hívni, mert nagyságban és súlyban tetemesen gyarapodott, mióta utoljára láttam. 44
