Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka

Bár a macska dorombolva dörgölődzött a lábikrámhoz, új otthonával nem tudott megbarátkozni. Hol összegömbölyödve szunyókált a kandalló szomszédságában, hol panaszos nyávogással adta tudtomra, hogy eresszem ki az ajtón. S mihelyt a titokzatos kaparászás vagy zihálás hallatszott, szinte megveszett a dühtől és a félelemtől; késedelem nélkül ki kellett engednem a szabadba; ilyenkor ahhoz a melléképülethez iszkolt, amelyik Titusz unokabátyám átalakításai során érintetlen maradt, s ott töltötte az éjszakát. Csak hajnalban bújt elő, mikor az éhség visszakergette a kastélyba. A toronyszoba magas küszöbét pedig egyetlenegyszer sem volt hajlandó átugrani.

VII / A KALMÁR

Unokabátyám annak idején megemlítette, hogy néhanap felbukkan a környéken egy Stein nevű vándorkereskedő, félig szász, félig zsidó, alti meglepően jártas az okkultizmusban, s aki többnyire a Retyezát égbenyúló ormai felől érkezik, meghál a kastély földszintjén, majd másnap reggel, jó korán fölhág a lovas kocsi bakjára, és odábbáll. A kosztért-kvártélyért áruval fizet.

Háztartási eszközöktől antikvár könyvekig mindennel kereskedett ez a Stein, s ha Titusznak az ellenértéken felül is megtetszett valami, akkor pénzt adott érte, de ilyesmi ritkán fordult elő, és a kalmár inkább csak azért érintette a kastélyt, mert útba esett neki (bár lehet, hogy a tulajdonossal való tudományos színezetű beszélgetés is kedvére volt).

Egyik nap kenetlen kocsikerekek zörgése zavart meg. Némi tanácstalanság után rájöttem, hogy a hívatlan vendég nyilván Stein, a vándorkereskedő, akivel így módomban lesz majd személyes ismeretséget komi, sőt alkalomadtán kifaggathatom Titusz furcsaságai felől is...

Nem tévedtem, mert a küszöbön tényleg egy kalmárforma férfi mélázott. Erről előbb az ablakon kilesve meg is győződtem, s csak aztán nyitottam ajtót a tapintatosan halk kopogtatásra.- Nem voltam biztos benne, hogy találok itt valakit - mentegetőzött a bátortalanságáért Stein, miután kölcsönösen üdvözöltük egymást és ki-ki megmondta a nevét. - Jól ismertem a kedves rokonát. Derék, magának való ember volt, igazi tudós, abból a fajtából, aki nem a dicsőségért műveli a tudományt, hanem... elhivatottságból. - Örült, hogy megtalálta a keresett szót, majd hívásomra beljebb óvakodott.

Letelepedtünk a nappaliban.

...Beszélgettünk erről-arról, csupa olyan témáról, melyről a tapogatózva ismerkedő társalgók szoktak. Egy pipa dohány elfüstölése után Stein föl is állt, engedelmet kérve, hogy ellássa a lovát, és biztonságba helyezze az árukészletét abban a melléképületben, ahol Dávid szokott éjszakázni, valahányszor megrémisztették a toronyszoba felől hallatszó hangok.

45