Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka

sző dolgok voltak, semmitmondó, szinte észrevehetetlen jelenségek. Az első alig másfél hónappal a beköltözésem után történt, s hetekig eszembe sem jutott összefüggésbe hozni a későbbi tragikus eseményekkel.

V / HANGOK A SÖTÉTBŐL

Egy éjszaka a földszinti nappaliban üldögéltem a kandalló előtt, s Lovecraft Tbe Gable Window-jít olvastam az egyik amerikai ponyvamagazinban - melyre az X jelű könyvespolcon bukkantam rá, épp a Dracula legfrissebb francia fordítása és egy német nyelvű Frankeinstein közt -, mikor az ajtón (?) macskaféle állat kezdett kaparászni. Annyira jellegzetes volt a hang, hogy föltápász- kodtam, s kézilámpásommal meg kovás puskámmal körüljártam a kastélyt;

még azt a nyikorgó oldalajtót is megnéztem, mely az épület legkorábban elkészült szárnyához vezetett. Színét sem láttam az állatnak: beleveszett a sötétségbe vagy felszívódott a sziklákra hulló holdsugárban. Rikkantottam kettőt- hármat, minden eredmény nélkül. Alig ültem azonban vissza olvasmányomhoz (mely mintha rólam szólt volna), amikor a kaparászás megismétlődött; vagy fél tucatszor zavart meg, de bárhogyan igyekeztem, sehogy sem sikerült megpillantanom a karmok viselőjét; végül annyira felpaprikázódtam, hogy ha akkor puskavégre kerül a nyavalyás, talán le is puffantom.

Önmagában ez az eset olyan hétköznapi, hogy kár lenne több szót vesztegetni rá. Hát nem lehetséges, hogy egy kóbor állat, amely unokafivéremet jól ismerte, engem pedig sose látott, elinalt a felbukkanásomra?

43