Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka
vásárolta meg az örököstől, aki (állítólag) elégedetlen volt a jövedelemmel, melyet a siralmasan kiszipolyozott föld nyújtott; e vétel nem volt éppenséggel megfontolt cselekedet. (Nincs okom köntörfalazni: a megfontoltság semmiképp se tartozott a H. família erényei közé.) Haller Titusz Farkas régészetet és etnográfiát tanult előbb Krakkóban, később - egy szerelmi csalódás után - Bécsben és Párizsban. A Sorbonne-on végzett, ahol bele-belekóstolt az irodalomtudományba, sőt saját szakállára vallástörténettel is foglalkozott. Szerteágazó tanulmányai befejezése után három évet töltött a maja indiánok romvárosaiban, majd ugyanannyi időt Tibet eldugott hegyei közt; rebesgetik, hogy hazafelé jövet vargabetűt írt le, s útba ejtett egy sivatagi kolostort is, ahol különös látomásai támadtak. Am erről ő maga sohasem beszélt... A királyi Romániában több egyetem katedrája várta az időközben hírnévre szert tett fiatal régészt. (E hírnevet a francia folyóiratokban hébe-hóba megjelenő, de annál nagyobb vihart kavaró tudományos cikkeinek és a bennük vázolt hipotéziseknek köszönhette.) O azonban még Kolozsvárra sem fogadta el a professzori kinevezést, hanem megvásárolta a rossz hírű Voinea-Maiores- cu-birtokot - igaz, példádanul alacsony áron -, s hozzálátott a kastély átalakításához. Fáradhatatlanul dolgozott. Nagykezű szász kőműveseket hívott Sze- benből, míg a kubikosmunkára környékbeli cigányokat szerződtetett (akik szerint a birtokon magasló roppant fenyők gyökerei a pokolig, felső ágai a mennyországig nyúltak). Ezután minden teketória nélkül lebontatta - egy kivételével - az összes melléképületet, a főépületet pedig úgy „korszerűsítette”, hogy az messze túltett a csöndes romboláson, amit fennállásának száz éve a kastéllyal művelni tudott... II / AZ ARCHITEKTÚRA FURCSASÁGAI Jómagam természetesen nem voltam tisztában e változások méreteivel, amíg személyesen birtokba nem vettem az ódon házat. Ekkor fedeztem föl, hogy unokabátyám a kastélynak csupán egyik szárnyát kímélte meg, a másik oldalt és a homlokzatot teljesen átépíttette (korábban csak annyit észleltem, hogy a déli szárnyon egy őrtoronyfélét rakatott a földszint nyakába). A kastély eredetileg tágas, de alacsony, mindössze kétszintes épület volt, hatalmas padlástérrel, ahol Erdély falusi életének sajátságos kellékeit tárolták. Itt-ott lenyűgöző fenyőgerendákból épült. Ezekből Titusz a rá jellemző gondossággal (ami különös ellentétben állt vakmerőségre hajló természetével) megőrzött néhányat, így bizonyítva, mennyire tisztelte a régi ácsok keze nyomát. Egyébként a Haller család szóban forgó ága már évszázadok óta élt Hunyad vármegyében, mikor unokabátyám elhatározta, hogy felhagy utazásaival, s szülőföldje legeldugottabb sarkában telepszik le. Alig öt esztendeje volt még hátra. Én 1940 nyarán vettem birtokomba a kastélyt, testamentumának megfelelően; furcsamód épp aznap, amikor a németek harc nélkül bevonultak Párizsba, egykori tanulmányainak színhelyére... 39
