Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Kiczenko Judit: Arany János: Születésnapomra
Életem hatvanhatodik évébe’ Köt engemet a jó Isten kévébe, Betakarít régi rakott csűrébe, Vet helyemre más gabonát cserébe. Sejtelem Életemnek dupla hetes évében volnék vetni-valóknak még bővében, (hallom a szót rádióban, tévében) egyes kalász tarlott tábla szélében, Rengve a két kasza közel szelében. 77 Formailag Illyés látszólag törekszik az imitációra. Erre utal a plusz sor, amelyet zárójelbe tesz, hogy a „vélelmezett” főszöveg Aranyéhoz hasonlóan négysoros, és időtlen legyen. Lényegében azonban folyamatos Arany szövegének kifordítása és deformálása. Ezt jelzi eleve a plusz sor elhelyezése is, amely középponti helyet foglal el. Mindkét mű költői vízióinak, képeinek látszólag közös a forrása: a természet körforgásának megfelelő paraszti tevékenységek sorának - vetés-aratás-betakarítás - a felidézése. Arany a teljes folyamatot rögzíti, látszólag hűségesen, de bizonyos mozzanatokat eufemisztikusan, az elhallgatás alakzatába burkol: ez az aratás, kaszálás tevékenysége. így a kaszás Halál, amely az illyési mű lényege lesz, az ő logikai sorából hiányzik. A meg- érés/beérés pozitív fázisát - a pálya tisztességes megfutását - rögzíti. Továbbá fölcseréli a vetés-aratás-betakarítás sorrendjét: tehát a kaszálást/aratást elhallgatva a betakarítás gondoskodó gesztusait idézi meg (kévekötés, csűrbe helyezés), majd a magvető archetipikus formulájával zár. Isten jelenvaló e parányi szöveg-univerzumban, jelzője a jó. Gondos (és gondoskodó) Gazdaként való megjelenítése a gondviselésbe vetett hit tanúságtétele. Többen haláltáncnak nevezték e művet (Sík Sándortól Voinovich Gézán át Barta Jánosig 2li), mert az individuum háttérbe kerül, kiszorul. E sarkított, lemeztelenített léthelyzet a kollektív, a „régi”, az általános emberi örök ismétlődése csupán, megerősítve azzal a keresztény képzettel, hogy a halál nem kikerülhetetlen végzet vagy büntetés, hanem megváltás, az átlépés lehetősége az örök nyugalom, a békesség világába. Életrajzi tényként és művekbe transzponált filozofikumként is tudjuk, hogy Arany hitt ,/l LELEK EL: találkozunk/” eszméjében, az Odaát-léthez nem a bizonytalantól és ismeretlentől való félelem, hanem a bizalom reménye társult. Legintenzívebben erről egyik Tompának írott levelében, illetve Toldi szerelme kezdőstrófájában és záró énekében vallott.29 A haláltól az életig (betakarítás-vetés) vezető logikai sorozat is ezt a hitet hivatott erősíteni. A megtapasztalás, „jó” embereinek elvesztése20, az állandósult testi bajok miatt a halál eljövetelére és annak fogadására Arany emberi felkészülése fokozatos, mint a többi említett születésnapi rögtönzés, önköszöntő is mutatja. „Kivénültem kortársam közül” (1870), „Nem sok időt ígérek magamnak” (1879), „Hatvannégy esztendő: / Untig elegendő” (1881) Kiegészíthető ez a fokozatos szembenézés és az élettől való távolodás apróműfajainak folyamatos önkicsinyítő gesztusaival, továbbá az egészből, az épből valamit-éppen-elvesztés tényének folyamatosan rímbeszedett dokumentálásával.31 A gondviselésbe vetett hitet és reményformulát már az 1862 körülire datált tréfás Sír-verse, is sugallja: Ez a kis önköszöntő a Sejtelemmé, s 67
