Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Mítoszhordozónak lenni nagy tisztesség. Hagyományteremtő elhivatottság. 1983-ban az Eötvös Kollégiumban tartott óráim egyikén fogalmaztam meg diákjaim számára a sajnos igaz, történelmi közhelyet. A mondat pályám során vissza-visszatér, hol én idézem, hol nekem idézik valahai tanítványaim. „Boldog az a nép, amely az alternatíva és a hamis alternatíva között választhat. Ugyanis, ha hamisan választ, de időközben rádöbben tévedésére, módja van visszatérni a helyes útra. A baj ott kezdődik, amikor a hamis és a hamisabb alternatíva között kell választani. Mert ha a hamisat választod, elvileg jól dön- tesz. Elkerülöd a hamisabbat. Mégis, amikor a hamisat választod, hibázol. Elköveted a bűnt Pöttyös leszel.” Akkor már azt is tudtam, hogy a hamis alternatíva választása esetenként szerencsés, sőt okos és elkerülhetetlen történelmi kényszer. Vonakodó csatlós, kényszerpálya, periféria - adják könyveik címéül az okosok. 1945 után, ha más miatt nem, hát a tradíciók birtokosaként feltehetően apám is tisztában lehetett vele, hogy mi lenne az igazi alternatíva. Volt-e módja választani? S kinek volt lehetősége választani? S akinek volt lehetősége - jól választott? 1945. november 4-én az első szabad választásokon a polgári erőnek tartott Független Kisgazda és Polgári Párt 57%-ot szerzett, a kommunisták 17%-ával szemben. Apám voksával a szociáldemokrata Szakasits Árpád homlokára akarta fonni a koszorút. Az viszont őt is zavarba ejthette, hogy egy színtiszta polgári kormány helyett végül is a „koalíció” alakított kormányt. Talán még örült is neki, hisz nem került „ellenzékbe”. Azt azonban ő is „tudta”, hogy a Békeszerződés ratifikálása után újra szabad lesz hazája. Arról is tudomása lehetett - érdeklődő és nyitott szemléletű ember lévén -, hogy a szerződés IV. részének 22. paragrafusa az 1947. február 10-i döntés alapján némiként mást tartalmazott. „1. A jelen szerződés életbelépését követően minden szövetséges fegyveres erőt 90 napon belül Magyarországról visz- sza kell vonni, mindazonáltal a Szovjetuniónak fennmarad a joga magyar területen oly fegyveres erő tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a szovjet hadseregnek az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.” Auer Pálnak - akkor Magyarország franciaországi nagykövete - feltűnt a szöveg bizonytalan fogalomhasználata. Szóvá is tette - fehér asztal, jó bor mellett- egy nyugati vezető diplomatának, hogy a megállapítás nincs számszerűsítve. A diplomata hümmögött, s erről apám aligha értesült. Az sem lehetett kristálytiszta előtte - legalább is, tényszerűségét tekintve -, hogy „Ezt a feladatot- a felszabadító erő - több tízezer fős ún. vonalbiztosító alakulatokkal valósította meg.” A demokratikus Nyugat meg vagy bólintott, vagy nyelt egyet. Alapjában véve nekünk aztán mindegy volt. 29
