Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér
Azt a textust vette Kecskés tanító úr, amely a Gecsemáné kertben zajlik... Ez az utolsó vacsora előtt van, és ugye arra kéri tanítványait Jézus, hogy imádkozzanak, amíg ő félrevonul kissé, ugyancsak imádkozni, valójában pedig megvívni aktuális harcát a Sátánnal. Mi is történik ott? Jézus, aki egész földi életében Isten jelenlétének a világosságában járt, azt érezte hirtelen, mintha kirekesztődött volna ebből az isteni világosságból. Megingott és azt kérdezte magától, hogy helyes úton jár-e? Eddig másokért tevékenykedett közbenjáróként, most vágyott rá, hogy legyen valaki, aki érette közbenjár. A Sátán erre nagyon is késznek mutatkozott. Kegyetlen pillanatok lehettek ezek. A bűnös ember helyetteseként szenvedett Jézus az isteni igazságszolgáltatás súlya alatt ott, a Gecsemáné kertben. De azután úgy tér vissza, mint akit nem hagyott el az Atya és jogos szemrehányással illette tanítványait, akik elaludtak, ahelyett, hogy az általa mondott módon imádkoztak volna. „Elát imádkozzunk, testvéreim” - emelte fel fáradt arcát Kecskés tanító úr, tovább adva a templomi gyülekezetnek azt, amit Jézus a tanítványainak ajánlott. Azután énekeltünk. Ajtatos és bősz harsogás töltötte meg a teret... A férfiak hatalmasan zengtek, a nők sipítozva fújták az éneket. Elmondtam a históriát Mesterházinak s annyi volt a kommentárja, hogy leszerepelt a Horthy-korszak értelmisége papostól, amikor a front elől menekülve így magára hagyta a népet. Külön figyelmébe ajánlottam, hogy mi teológiai tanulmányok, meg felkentség nélkül tettük a dolgunkat Kecskés tanító úrral és mégis minden úgy zajlott, mint rendesen. A praxisban tehát nincs értékbeli különbség egy pogány pap, meg egy keresztény működése között. Ez gondolkodóba kell, hogy ejtsen egy gondolkozáshoz szokott embert. Az volt a riposztja, hogy ő meg egy személyben volt egyszerre katolikus és kommunista. Szóval nem olyan nagy kunszt az egész hitbéliség. Fontosabb ügyekről kell gondolkoznunk. „Szerinted!” - háborogtam magamban, és egy másik emlékezetes közszereplésemre tértem át. Arra nevezetesen, hogy pár héttel a templomi cselekedetem előtt a demokráciáról szónokoltam száz embernek egy parasztpárti gyűlésen. Veres Pétert vártuk eredetileg, de kiderült, hogy Kondor Lajos nevű debreceni professzort, az országgyűlés parasztpárti képviselőjét küldi maga helyett. Csakhogy az meg nagyon késett. Ezért jött a tanító úr ötlete, hogy addig beszéljek én. Miről? Hát a demokráciáról, ahogyan azt Kodolányi János leírja a finneknél tett utazásai nyomán. Olvastad? Persze. Nahát akkor?! Abban az épületben volt a gyűlés, amelyben az oroszok beözönlését megelőző időben, alig pár hónappal korábban tehát, még a városi nagyvendéglő, meg az úri kaszinó működött. Ott élt földbirtokos szüleivel Dundi, a huszárhadnagy, aki egy évvel korábban még ugratta lovát a kislegelőn, én pedig kialkudott bérért állítottam neki a bakot. Említést érdemel, hogy Bulgáriába indulásom előtti éjszakán, vagyis tegnap, Túli Jóska komámmal a budapesti, vadonatúj Bajkál mulatóba mentünk búcsúestre és ott - teljesen véletlenül és váratlanul - összefutottunk Dundival 32
