Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

óriásokká fújódtak fel s javaslataik alapján a nótafa, a kultúros, a sportfclelős, a tagdíjbeszedő a kommunista varázsgömbből páncélos vitézzé maszkírozódva bukkant a fényre. A megbízható kommunista egyik legfontosabb ismérve, hogy nem beszél vissza, nem hall, nem lát és látástól vakulásig dolgozik, s a családtörténetben nincs nagy pötty, illetve nagyon nagy - zsarolásra is alkalmas - folt van.

Reménytelenül

A „kocsmáros fia” ideális médiumnak számíthatott. Nem beszélt vissza, még a feleségének sem, nem hallotta meg, amit nem akart meghallani, ha csak nem verdeste a szó az egek alját, mint nagyapám pityókásból részeggé váló átkozódása. Nem is nagyon lát, pötty sincs a bal öklén, s ráadásul elszánt munkamániás volt! Menekülésből „kifolyólag”? Nem tudom. Csak sejtem - ismerve őt. S folt sem volt a család becsületén, legfeljebb a kocsma, az meg ebben a tömegzsivajban - a tiszti létszám mérhetetlen megnövekedése okán - pöttynek sem nagyon számított. Maradt a jelző nélküli „kispolgári” minősítés, ilyenekkel meg Dunát lehetett akkor már rekeszteni, jobb jelöltek híján.

„Kész a leltár” - mondotta volt József Attila.

„Ha féltem is, a helyemet megálltam - születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,

Ki ingyen adott, azt szerettem érte.

13