Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér
lárok. Itt-ott zászlócskák, amelyek között felfedeztem a magyart is. A terem egyik oldalát talpig éró' üvegfal választotta el a külvilágtól. Kinézve hatalmas teraszt láttam, olyanfélét, mint egy működó' amfiteátrum. Félkörben lépcsők, medence, különféle fák, cikázó mókusok, röpködő madarak- Kak zse tak? - kérdeztem csodálkozva kísérőmre nézve. Már korábban gondoltam, hogy mozgósítom orosz tudásomat, mert egy ilyen foglalkozású ember, mint a kollega, nem élhet meg orosz nyelvismeret nélkül. S valóban, megint reklám-mosolyát mutatta, ami elsősorban szép fogsora okán volt figyelemre méltó. Kérdésemre, ami körülbelül annyit jelentett: „hát ez meg?!” „hogy-hogy?!” - azt felelte:-Tak! Vagyis: „így bizony, bizony így!” Tetszett neki ámulatom és gyorsan cselekedett, hogy jobban hozzá segítsen a bámészkodáshoz. A közelben álló egyenruhással folytatott rövid tárgyalás után kiléptünk egy üvegajtón a természetbe, ami gyanúm szerint felerészben mesterséges volt, mert az amfiteátrumot ékítő, különféle fák levelei úgy fénylettek, mintha valaki lemosta és belakkozta volna őket. Roppant ricsajjal madársereg zúdult le az égből. Nyilván élelmet szórtak nekik valahol. Nem sokkal utána hasonló zajjal elröppentek, mert autók szirénáztak, fékeztek s a közelben kutyák ugattak, de olyan bőszen, mint azok a fajták, amelyek úgy hörögnek, mintha belső részük mindjárt megszakadna. Tenyésztett kopók. A magasba pillantottam, a természetes, a hiteles díszletre. Szürke, nyirkos jellegű volt az égbolt. A kísérőmhöz karszalagos ember lépett és láthatóan azt mondta, hogy tűnjünk el. Arra gondoltam, hogy most én is Kucsera elvtárs vagyok, mert kísérgetnek. Még egyszer az égre pillantottam s az a sokkal kedvesebb gyerekkori tudás jutott eszembe, hogy nem lesz eső, mert nagyon lubickolnak a kacsák. A mesterséges tavacska vize forrt a fürdőző madaraktól. 15. A munkateremben már csak a tolmácsnő és a tanácsos tartózkodtak, egymástól távol és hallgatagon. Mindketten egyszerre kezdték mondani, hogy várnunk kell, amíg jönnek értünk és elvezetnek a fogadásra.- Csak most kaptuk az értesítést - mondta lebiggyedt ajakkal a hölgy. - Mindenkinek váratlanul jött ez a fogadás. Át kellett volna öltöznöm.- A követségre is csak egy órával ezelőtt jött a távmondat - legyintett a tanácsos. 29
