Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Keszthelyi Rezső: Télidőben

O, hol is voltam, akarom mondani: hol is vagyok?

És midőn áttelepedett látásába, ami innen áttelepedhetett, megmarkolta pohárkáját, és egy kortyintással fenékig ürítette:

Hát ez aztán igazán a valóm ébrenléte!

Nevetve illetem poharamat:

A szemhunyás nélkülire!

H. most már világosságra tárt tekintettel:

Hátrább az agarakkal, barátom, ad interim! Mert végezetül még vissza- zsongítanám magunkat a szunyókálásnál előbbeni, sugalmazó tereferébe. Az énről. Miért is volt véges végtelen bolondériám az ő belbecsének bírásáért végzett kísérletezésem?

H. megbibirkálta kobakját:

Nem adódható játszva becses felelet erre, verbális interpretálásban. Ezért hívok segedelmemül, immáron másod alkalommal, és ezúttal is minél távolabb taszigálva az originális hasonlóságtól, egy párhuzamosságot.

H. restelkedve vacillált, mígnem nekiveselkedett:

Idáig is hallatszik, hogy az önök fenomenális természettan tudorai hevete- ges kíváncsisággal és intencióval vetették bele magukat a teremtés valóra válásának hogyanjába. Elméjük állítja, bár még csak hipotetikus állapotában, hogy létezik egy olyan, végső létrehozó részecskéje a világegyetemnek, amire én, közbevetőleg, máris azt mondom, még talán sem az, aki nélkülözhetetlen okozóhatója és tudhatója a létrejövésnek. És ha ezt a bárakárminek titulálható aprólékot látható és bizonyítható valóvá sikerül tenniük, megismerhetjük a teremtést, őt, magát. Állítják váltig, megható hittel megáldott empíriával.

H. töprengése megejtő csöndjét követve szőtte tovább, igazából senki ember fiának se szánva:

De, Uraim! Elogyan?

Majd eme rétori hangütést követően:

Látni, és argumentálni? És vajon melyik teremtést, vulgó: teremtődést a számos, tudatunkon kívül eső lehetséges közül? Nehogymár abban képzeleg- jük magunkat, hogy mindössze egy volt, van, és aztán nem lesz tovább. A min- denség nem örökkévalóság; ő is, miként szerénységünk, tovasuhanó, csak éppen milliárdnyi fényidők mustrálásában. Ami pedig azt a legparányibbat illeti: ő is egzisztál valamiből, és tovább firtatható, miből.

És H. most már igencsak indulatra gerjedve:

Es nyomban kel a kérdés: vajon meddig szűkül, illetőleg tágul a szubsztancia? Meddig van a van? Fennállhat-e, akár a végtelenséggel húzhatóan ugyan, oly limes, amihez érkezvén és azt érintvén, az anyag kényszerű szertefoszlatni, és ezáltal megsemmisülni. És rögvest az újabb talány, miszerint ha megeshet eme esemény, akkor mi lehet a szubsztancia mögött. Ilyen esetben mi a van? És honnan vehető a teremtéshez az a nélkülözhetetlen ízecske, amiről, ugye, annyi szóbeszéd járja manapság? Talán ő lenne az Atyaúristen egyik porcikája?

II. kellemetes hahotázás után:

Hát, kedves barátom, jókorát kacskaringózott párját ritkítóan avatatlan és gyermeteg bölcseletem az ön türelmének kárára. Viszontag, még ha nem is kellőképpen nyomon követhetően, szeretném bevégezni, amit kezdeni bátor72