Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 4.)
múltam egy-két zárványába s ajánlottam figyelmébe a beadott életrajzomat, ahol kendőzés nélkül beszélek cifra életemről. „Útkeresőnek indultam, de gyakran eltűnt előlem az út - mondtam. - Néha bizony hasig pocsolyába merültem”. „A pocsolya mindig akkora, mint a mélyedés, amit kivájt magának” - jegyezte meg eléggé talányosán, majd méginkább elgondolkoztatóan folytatta: „Az akaratlanul átélt, a dolgok erejéből ránk kényszerült s ellentétekből kibontakozó valóság olyan élettörvény, amely parancsol. Ennek a parancsnak a végrehajtásához időnként fel kell keresni a saját jellem kialakulásának a forrását, az erkölcsi meggyőződés gyökereit. S ezt otthon leled. Otthon pedig az, ahonnan elindultál s ahová szükségképpen mindig visszatérsz.” A leghosszabb s alighanem a legfontosabb beszélgetés volt ez, ami valaha is kettőnk között zajlott. Nem lett példaképem, bár időnként vágytam rá, hogy hasonló legyek. Távol tartott azonban, hogy túlságosan katonaalkat volt, bármennyire szedett-vedett civilnek látszott a felületes megfigyelőnek. Belsőleg volt katona, igazi pártkatona, a tökéletes mozgalmár idolja, aki parancsra partizánként felrobbantotta Gömbös Gyula szobrát a háború alatt, vagy legalábbis szervezte, irányította a felrobbantását. Amikor a megvilágosodás értelme azt parancsolta, hogy szembeforduljon a tévútra vezetőkkel, büntetést vállalva, esküjéhez hű katonaként tette. Ügy néztem rá, mint aki maga is szobor, aki előtt fejet biccentek, de nem akarok a talapzatára állni. A bulgáriai utazásom alkalmából rendezett szerkesztőségi búcsúztatásomon ő ajánlotta, hogy hozzak magammal fényképezőgépet. Hirtelen sarkig nyílott a szemem, ingerülten oldalt fordultam s a nehéz ebédlőasztal melletti székek egyikére bámultam. Ott látta ülni képzeletem a tolmácsnőt.- Tudja-e, hogy voltak pillanatok, amikor el akartam veszíteni ezt a szerkezetet? Ezt ni! - néztem a mellettem heverő masinára és rövidet, bosszúsat nevettem. - Például az imént, odalent az étkezőasztalnál, amikor maga figyelmeztetett, hogy hozzam fel, mert nem vihetem a síremlékhez. Most viszont felveszem, amint látja, így a magasba emelem, azután megcsókolom így és nézelődök, hogy hová rejthetném biztosabb helyre, mint az ágyam, ami még nincs bevetve. Nyilván ezután jönnek takarítani, meg a lehallgatókészülékeket is ellenőrizni, ahogyan erről a lehetőségről Mesterházi Lajos tájékoztatott. De hát erről nem szabadna fecsegnem magácskának, mert maga egy kis titokzatos. A Biblia mellé helyeztem a fotómasinát, az imazsámolyra. Ugyanazzal a mozdulattal kézbe vettem a Bibliát és amikor kinyitottam, láttam, hogy a 44. oldalon tartok, annál a kicsikét bénán fogalmazott alcímnél, hogy „Házassági elválás”. Na, ne bántsuk a formát, mert a tartalom viszont izgalmat ígér. Mielőtt becsuktam a szent könyvet, rácsodálkoztam a cetlire, amit jelzőnek dugtam a lapok közé. Viseltes papírdarab volt, de amikor olvasni kezdtem a saját kezűleg ráfirkált szöveget, felderültem. Valamelyik nagy kölcsönkönyvtárbán búvárkodva akadtam rá Károli Gáspár 1563-ban kiadott Két könyv c. művére s abból írtam ki okulásul, hogy miről volt ismert a magyar - már akkor! 25
