Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 4.)
„Mert fold kereksegeben nem lehet vitezb nemzetség, az bor italra, reßegsegre, tobzódásra, az magiar nemzetnél. Ninczen vege az soc lantolasnac, hegedölesnec, sipo- lasnac, dobolasnac, lakodalomnac, keualkeppen az feidelmec közöt felett eb, de az kös- seg között is”. Visszatettem ahonnan kivettem. Jó helye van ott, a másik Károli ölében. 26. Nem olyan volt a szófiai mauzóleum, amilyennek a fényképeken, albumokban, filmekben látott moszkvai minta alapján elképzeltem. Természetesnek fogadtam el, hogy kisebb építmény, hogy nincsen az a méltóságos és komor háttere, mint amilyen a Kreml fala és a mögötte tornyosuló miniszterelnökségi palota s hogy kisebb az egész térség, amely Szófia geometriai középpontjában övezi a komplexumot. Mindez nem kifogásolható, inkább természetes. Mással volt bajom. Amaz sötétvörös és mélyfekete márvánnyal van borítva, emez világítóan fehér burkolatot kapott. Meg is jegyeztem a tolmácsnó'nek, hogy feltehetően a félreértelmezett nemzeti gőg szülte a döntést, amely szerint csak hazai földből bányászott építőanyagot használhatnak. Mert gondolom, honi kincs ez a gyönyörű márvány és ezért faragták belőle ide a szükséges lapokat. Villog- ragyog a temetkezési hely a parkerdő lombjai alatt! Ámde a szemlélő számára ez a látvány zavarba ejtő, mert átvitt értelemben és a valóságban is fénytörést hoz létre. A szándék így nincsen junktimban a megkívánt céllal, amit képviselnie kellene. Ha ehhez hozzáveszem, hogy nézze csak a díszőrséget, amelyik az egykori magyar huszárságra emlékeztető toliakkal, bojtokkal, pomponokkal turbózott, rózsaszínű egyenruhában masírozik, akkor itt együtt a vásár, a vurstli, a majális, az operett. Ez semmiképpen sem az a zsáner, aminek itt lennie kellene. A tolmácsnőnek nem volt véleménye. Továbbra is pipiskedve kereste az egérutat, amelyen át a tömeg közé furakodva benyomulhatunk az épületbe. Az is lehet, hogy tudálékoskodásnak minősítette fejtegetéseimet és ez a lehetőség igen sértett. Sokat megtettem eddigi életem során azért, hogy bosszantsam és büntessem azokat az embereket, akik műveltségi hiányaimra célozgattak, vagy egyenesen és pofátlanul rám pirítottak, szégyenbe hoztak, netán meg is aláztak. Önmagam számára elfogadtam én, hogy az autodidakták fajtájából való vagyok, de kellő ellensúlynak, sőt, nagyon fontos ellensúlynak állítottam rengeteg természetes eszemet, ami szinte magától termelte azt az ismeretet, amit megannyi vadszamár az iskolai grádicsokon felfelé vonszolódva kapargatott össze magának. Azután persze jó részét mihamar el is felejtette. A diplomák megszerzése után semmit nem tanult, ellustult, elbutult és élhetése szempontjából nem is volt feltétlenül fontos a szorgalom. Becsületes, a testi, vagy ha kellett a szellemi izmokat ropogtató munka nélkül, automatikusan emelte a társadalmi felhajtóerő. Úgynevezett káderré lett, aki aztán soha nem veszett el, csak időnként átalakult. Kellett az új értelmiség a politikának - a kiirtott 26
