Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 4.)
3 CSÁK GYULA Háttér (ÖNÉLETRAJZI RÉSZLET 4.) 24. Frissen érkeztem a reggelizőasztalhoz, ahol a tolmácsnő várt. Székre dobtam magam és karjára akasztottam a fényképező masinát. Örültem, hogy a tolmácsnőt is jó hangulatban találom. Kockacukrot tartott a fogai között és csészealjból itta a teát. Felvilágosított, hogy ez orosz módszer és ő szeret így teázni. Barna színű volt a cukor s ettől még inkább fénylettek mészfehér fogai. Ennivalók halmozódtak az asztalon, de én mindenekelőtt feketekávéra vágytam. Asztaltársam tőle szokatlan hangerővel továbbította kérésemet egy távoli irányba, ahol karba font kezű férfit láttam álldogálni. Nem is volt más a hatalmas étteremben, mindössze még két ember üldögélt néhány asztallal távolabb. Egyikükben felismertem ifjú kísérőnket, a másikról azt mondta a tolmácsnő, hogy az új sofőr.- Elkéstem? - alakítottam az aggodalmast, majd a tolmácsnő érdeklődésére közöltem, hogy remekül aludtam első bulgáriai éjszakámon s gyönyörű reggelre ébredtem. Emlékeztettem a napsugár tegnapi vendégjátékára, amit ő fedezett fel a folyosó ablakában, most pedig ugyanazon az ablakon kinézve fényes felhőket láttam, amelyek kerekre duzzadt mellekkel kelletik magukat az égen. - Ilyenkor szebb a szép és elviselhetőbb a csúnya! - áradoztam. Rögtön felfogtam, hogy lelkes dikcióm durva tapintatlansággal társult. Finoman csipkézett blúzt viselt a tolmácsnő, csakhogy szembeödően rálapult vékony testére. Ölykor a vállához nyúlt, csinált ott valamit, vagy semmit, mindenesetre úgy tetszett, mintha szorította volna melltartója pántja. „Ha ugyan szüksége lehet egyáltalán ilyen ruhadarabra” - gondoltam. De mondom, menten aggódtam is, hogy meglátszik rajtam, ha alattomban efféléről morfondírozok, miközben - bunkó módon - telt keblű, pajzán égi jelenségekről lelkendezek. Szerencsémre a tolmácsnő a pincérrel volt elfoglalva. Legalábbis úgy tett, mintha semmi olyat nem hallott volna, ami sérthette.- Látja!? - mondta felháborodással fordulva a pincér irányába. - „Körülbelül” biccentett, de nem erőlteti, hogy észrevegyük, hogy ő észrevett bennünket. Megint arrafelé kiáltott valamit, megvárta, míg a pincér mégiscsak megindult valamerre, aztán lehalkított hangon magyarázni kezdte, hogy ezt az illetőt születésekor ágy alá dobta a bába, mert azt hitte, halott.- Komolyan! - erősítette szavait, jól gyanítva, hogy alig hiszem őket. Illetve megcsodáltam azt az újdonságot, hogy kofa módján pletykáló is tud lenni. - Nagyapja azonban nem nyugodott bele a dologba s addig pofozta, fújta belé 19
