Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Gál József: A földszobrász

A PÁLYAFUTÁS

Műveinek során végigtekintve jól érzékelhető, melyek azok az alkotások, amelyek Schrammel Imrét kiemelték még a kiváló művészek sorából is és egyedivé tették. Metszések, lőtt és robbantott formák, nyomhagyás, hordalékok, torzók, állatszobrok, Minotaurusok, Krisztusok, stb. Mik voltak pályafutásának legfontosabb állomásai?

Attól kezdve, hogy a Rába-parton észrevettem a folyó iszapjának formálódását, az már lényegében kijelölte az én elkövetkező utamat. A főiskolán pedig megtanultam mindazt, ami pályafutásom alakításához szükséges, és a mai napig a legfontosabb számomra. Természetesen ez akkor nem volt tudatos. Amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi is a munkám anyaga - az agyag -, akkor kinyílt előttem egy ajtó, amely kijelölte a következő lépések irányát és megmutatta, merre kell mennem.

Egy fordulópontot azért tudok mondani: ez az 1967-es ausztriai Gmun- denben rendezett kerámia-szimpózium. Itt különböző nemzetiségű - norvég, svéd, finn, német, amerikai - kollégákkal dolgoztam együtt. Azt láttam, hogy ők a miénktől teljesen eltérő szemlélettel dolgoznak. Más a technológiai és más az anyagismeretük. Mi ezeket nem tanultuk, nem is ismertük, hiszen nemcsak a kultúrpolitikai vasfüggöny volt erős, hanem a tudományos információk sem jutottak be a szocialista országokba. így nincs mit csodálkozni azon, hogy e területen az ismereteink igencsak elmaradottak voltak.

Egy pozsonyi magyar fiúval laktam egy szobában, aki ugyanazt az utat járta végig, mint a szovjet tömbön belül mindenki. Elkezdtünk először azon tanakodni, hogy mi micsoda, mert egy csomó eszközről még azt sem tudtuk, hogy mi az. Szerencsére gyorsan megtanultam az eszközök használatát, megfigyeltem, mit csinálnak a kollégák. Persze azt is észrevettem, mi az, amit ők nem tudnak. Például nem tudtak mintázni. Én jól tudok rajzolni, ők viszont nem.

Hazajövet azon törtem a fejem, hogy mit kellene csinálnom. 67-ben turistaútlevéllel tudtam külföldre menni. Az akkori helyzet szerint viszont legközelebb csak évek múlva mehetek újra, ha mehetek... így viszont nem tudok lépést tartani azzal a fejlődéssel, ami az ő munkájukat meghatározza. Mindig is messze előttünk lesznek.

Fél éves, öngyötrő időszak következett. Többször is föltettem a kérdést, mit kellene nekem csinálnom. Megpróbálni minden eszközzel megszerezni a nyugati ismereteket - hiszen Gmundenben barátságokat kötöttem, levélben is tartottam többekkel a kapcsolatot - vagy valami más utat válasszak. Aztán határoztam: én nem járhatom ezt az utat.

Azt mondtam magamnak: én az ellenkező irányba megyek. Nekem semmi nem kell, amit eddig tudtam. Van két kezem, meg a föld, ami ott van az orrom előtt. Ez meghatározó pont volt az életemben: ahogy mára kiderült, végül is oda jutottam, ahova a nyugatiak a szupertechnikájukkal.

Ennek az útnak volt egyik első állomása Siklós. A Gmundenben együtt munkálkodó többnemzetiségű csoport hangulata mindenkit nagyon földobott, s ez juttatta eszembe, hogy nekünk is valami hasonlót kellene csinálni.

9